nlc.hu
Sztárok
Szeretett volna, de negyedik gyermeket már nem vállal Farkasházi Réka

Szeretett volna, de negyedik gyermeket már nem vállal Farkasházi Réka

Sőt, örült volna, ha ikrei is születnek. Farkasházi Réka harmadik terhességéről is vallott.

„Számomra a családom, a gyermekeim jelentik a kiteljesedést. Semmihez sem fogható érzés, amikor egy nő édesanyává válik. Nekem pedig volt szerencsém ezt háromszor is, a húszas, a harmincas és a negyvenes éveimben is átélni. Legnagyobb bánatomra azonban utoljára” – mondja a Borsnak Farkasházi Réka színművésznő, aki 2018. június negyedikén adott életet harmadik gyermekének, Tamarának. Réka azt mondja, öt évvel ezelőtt még könnyű szívvel vállalt volna negyedik gyereket, de negyvenen túl már lemondott erről. „A legutóbbi várandósságom alkalmával éreztem, hogy más, mint az előző kettő; a terhességi cukorbetegség miatt pedig nem is tudtam természetes úton világra hozni Tamarát, ami hatalmas lelki teher volt számomra. A császározással ugyanis elvész az a bensőséges érzés, pó­tolhatatlan pillanat, amit egy gyermek születése ad. Nehéz volt feldolgoznom, hogy ezúttal nem adatott meg ez a csoda, de a férjem és a szeretteim támogatásának kö­szönhetően ma már rend van a lelkemben” – magyarázta. Hozzátette, mindig is nagy családról álmodott, és szerencsés, hogy megadatott neki. Ikreket is szeretett volna, de sajnos nem jött, viszont úgy véli, hogy lányai, „Rebeka és Tamara a megszólalásig hasonlítanak egymásra, ráadásul mindketten az Ikrek jegyében születtek”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top