Sztárok

Harsányi Levente: „Úgy vagyunk együtt, hogy nem vagyunk együtt”

Harsányi Levente és gyermekei édesanyja együtt nevelik a kicsiket, de már egy éve külön élnek.

Harsányi Levente ritkán beszél a magánéletéről, ha mégis, leginkább a gyerekeit dicséri. Fia, Nándi tízéves, a lánya Lilla Boglárka pedig négy és fél. Azt mondja, régebben hebrencs volt, és habzsolta az életet, a gyerekei érkezésével azonban teljesen megváltozott. Igyekszik minél több időt velük tölteni, bár már egy éve nem élnek egy fedél alatt – erről a Story magazinnak mesélt.

„Tizenegy éve vagyunk együtt, most helyrajzilag máshol, nem egy központi helyen lakunk, de ugyanúgy szeretjük és tiszteljük egymást. Mindennap találkozunk, ez egy kialakult, egy éve tartó állapot, amiben a gyerekek nem sérültek. Úgy vagyunk együtt, hogy nem vagyunk együtt, és a gyerekeket eközben a legnagyobb szeretettel, tisztelettel, megértéssel, odaadással és közös gondolkodással neveljük” – részletezte a lapnak Harsányi Levente.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top