Hadat üzent Nagy Ervin

nlc | 2019. Június 10.
Háborút hirdettek a szinkronszínészek. A Tanár című sorozat főszereplője elárulta, mi vezetett idáig ebben a szakmában, és mit akarnak elérni.

Nagy Ervin szerint az elmúlt 30 évben a szinkron berkein belül egy modern rabszolgaság alakult ki, a színész pedig az ez ellen való tiltakozásnak az élharcosa szeretne lenni. A Tanár című sorozat főszereplője minderről a Magyar Szinkronnak adott interjúban beszélt.

Bátran üzenem a rabszolgatartóknak, hogy készüljenek, mert itt háború készül, nem harc. Amit itt most a Szidosz Szinkron Alapszervezettel készülünk elindítani, az igencsak fel fogja bolygatni az állóvizet, és reményeink szerint átrendezi majd a piaci viszonyokat. Elegünk van abból, hogy manapság is ugyanazokért az összegekért járunk be dolgozni, mint 30 évvel ezelőtt. De nem is ez a fő indíttatásom a dologban, amit én szeretnék, az az, hogy a fiatal generáció úgy nőjön fel, hogy a magyar szinkron még mindig világhírűnek és világszínvonalúnak számít, és a munkájáért mindenki azt a megbecsülést kapja, ami igazságosan járna neki. Anyagilag is” – jelentette ki Nagy Ervin.

MTI Fotó: Mohai Balázs

Elmondása szerint nyugati mintára szét akarják választani a munkadíjat és a jogdíjat, mert „a szinkronizálásért járó jogdíjat ebben az országban 30 éve elfelejtik kifizetni”.  „Egy lengyel kolléga például negyvenszer annyi pénzért dolgozik, mint mi” – tette hozzá.

A színész úgy véli, egy nagyon komoly, hosszúnak ígérkező háborúnak néznek elébe a szinkronszínészek. „A hadüzenet nemcsak azoknak szól, akik kívülről vesznek semmibe minket, hanem azoknak is, akik belülről rohasztják a szakmát. (…) Közös erővel vissza kell szerezzük a szinkronszakma megbecsülését és a benne dolgozók szakmai önbecsülését” – hangsúlyozta.

 

Exit mobile version