Sztárok
Szponzorált tartalom

Magyarok, világhírűek, és ingyen koncerteznek Budapest kellős közepén (x)

Van egy magyar zenekar, akárhova utazik is a világban, mindenütt imádja a közönség. Nekik viszont az a legfontosabb, hogy az itthoni zenerajongóknak koncertezhessenek.

A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) június 16-án 19 órakor ezért újra ingyenes, szabadtéri koncerttel készül a Szent István-bazilika előtti térre. Amit pedig játszanak, az igazi 19. századi rockzene, Beethoven 7. szimfóniája egy 21. századi varázsló, Fischer Iván vezényletével.

Az esemény igazi sztárjai mégsem a világhírű zenészek, hanem az a 400 hátrányos helyzetű térségből érkező és szerencsésebb sorsú, roma és nem roma fiatal, akik együtt táncolnak majd a szimfónia utolsó tételére. A srácok fél éve gyakorolnak erre a napra, hogy megmutathassák, mire képesek, és hogy legalább ebben az egy órában ők lehessenek az ország hősei.

„Ez a Beethoven-darab azért illik nagyon ehhez az eseményhez, mert ez a tánc ünnepe. Beethoven mindig a szabadság és a hatalmas öröm szimbóluma volt, ezt fejezi ki ez a szimfónia is” – meséli a programról Fischer Iván.

A zenekar a közönséget ingyenes, szabadon elvihető papírszékekkel várja, amit dedikáltatni is lehet az esemény után a karmesterrel a BFZ-sátorban.

Gyere ki június 16-án 19 órára a Bazilika elé, és hallgassuk meg együtt a világ egyik top zenekarát Budapest szívében!

A koncerten a részvétel ingyenes.

Ha támogatnád a TérTáncKoncerten fellépő gyerekeket, itt azt is megteheted.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top