nlc.hu
Sztárok
Kozmetikusként folytatja a volt mokkás Szabó Dóra

Kozmetikusként folytatja a volt mokkás Szabó Dóra

A műsorvezető vállalkozóként folytatja karrierjét, mert elmondása szerint vendégeinek erre van igénye.

Váratlanul jelentette be a hétfő reggeli Mokkában Szabó Dóra, hogy felhagy a műsor vezetésével, másnap már nem ő fogja köszönteni a nézőket a TV2 reggeli talk show-jában. A fiatal lány könnyek között búcsúzott a nézőktől, akiket két és fél éven keresztül ébresztett, habár a Blikk szerint a saját döntése volt a távozás.

„Szeretném fejleszteni a cégemet, meg kell tanulnom, hogyan lehet egy vállalkozást igazán sikeressé tenni. A könyvelés, a rendszerezés, a racionális dolgok nem tartoznak az erősségeim közé, szükségem van időre és energiára, hogy ebben fejlesszem magam” – nyilatkozta a lapnak Szabó Dóra.

Szabó Dóra egy darabig nem ül vissza a Mokka studiójába | Fotó: Instagram

A Bors azonban úgy tudja, Dóra kozmetikusként fog dolgozni a továbbiakban és „popsifeszesítőként”. „Tizenhat éves korom óta küz­dök a centikkel és a kilókkal a modellkedés miatt. Eddig jól ment, de önsanyargatással. Vi­szont találtam egy gépet, amivel már egészségesen olvaszthatom ma­gamról a centiket, méregtelenít, feszesít, és a vizesedésre is gyógyír. Egyelőre egy gépet vásároltam, és azt egy már mű­ködő szépségszalonban lehet elérni” – árulta el az exműsorvezető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top