Cseke Katinka 11 év után távozik a Jóban Rosszban sorozatból

nlc | 2019. Június 29.
Cseke Katinka 11 év után döntött úgy, hogy távozik a Jóban Rosszban sorozatból.

Cseke Katinka elárulta, már hosszú évek óta érlelődött benne a váltás gondolata – írja a Blikk. „Ez nem hirtelen döntés volt, hanem egy két-három éves folyamat eredménye. Imádtam a sorozatban dolgozni, és a búcsúkor azt éreztem, hogy a kollégák is szerettek engem, de most mennem kellett. Tizenegy év után mondtam fel, a producer pedig azt mondta, szeretettel várnak vissza, ha meggondolnám magam” – mondta Cseke Katinka, aki új impulzusra és szabadságra vágyik.

Fotó: smagpix.com

„Tanítani fogok! Rájöttem, hogy imádok gyerekekkel foglalkozni. Az utóbbi időben belekóstolhattam ebbe a mesterségbe is, és ezt szeretném csinálni a jövőben. Egyetemi végzettségem van, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomáztam, mégsem tanításnak hívnám ezt, nem színészeket fogok képezni, hanem játékosan tanulunk majd, személyiséget fejlesztünk” – mesélt terveiről Cseke Katinka

(Nyitó kép: smagpix.com)

Exit mobile version