Sztárok

Meghalt György János színész

A színész 66 éves volt.

Mély fájdalommal, és megrendüléssel tudatjuk, hogy György János, színházunk Örökös tagja, Aase-díjas színművésze 66 éves korában, 2019. július 4-én elhunyt” – adta hírül a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház.

György János 1953. március 6-án született Keszthelyen. Színészi pályáját 1971-ben az Állami Déryné Színházban kezdte, három évvel később a kecskeméti Katona József Színház szerződtette. 1984-ben lett a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulatának színművésze, 2012-ben örökös taggá választották.

György János (fotó: Hevesi Sándor Színház)

2003-ban Aese-díjjal tüntették ki, amit Gobbi Hilda alapított végrendeletében, hogy elismerjék a magyar színházi előadások epizódszerepeinek megformálóit. A díjat évről évre két férfi és két női színész kaphatja, akik közül az egyik vidéki, a másik budapesti társulat tagja. György szerepeiről úgy nyilatkozott: „Én soha nem akartam hősöket játszani. Nem is az a típus voltam, nem voltam Rómeó, különben is, a Hamletben a jó szerep az Első sírásó.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top