nlc.hu
Sztárok
Palya Bea újra boldog: „A válásra lehetőségként is lehet tekinteni, én »énebb« lettem, teljesebb nő, teljesebb anya, teljesebb szerető”

Palya Bea újra boldog: „A válásra lehetőségként is lehet tekinteni, én »énebb« lettem, teljesebb nő, teljesebb anya, teljesebb szerető”

Palya Beával már nagyon régóta szerettem volna jógázni, mert sok évvel ezelőtt, amikor az önéletrajzi könyvét olvastam, lenyűgözött, ahogyan a jógáról írt. A fotózással egybekötött gyakorláson pedig magával ragadott az az őserő, ami belőle árad. A legnehezebb ászana sem volt fárasztó, amikor a szemébe néztem.

Palya Bea állandó pörgésben van, hiszen két kislánya mellett a nyári fesztiválok állandó vendége, közben pedig az új, Szeretem az ötleteimet elnevezésű, hamarosan elérhető online kurzusán dolgozik, amiről egy különleges jógaóra után mesélt. 

„18 évvel ezelőtt találkoztam a jógával, Kővári Katalin volt az első, akinél gyakoroltam, aztán több oktatónál jártam. Amikor 2007-ben Kevin Gardiner Iyengar-jóga oktató ideköltözött Magyarországra, kialakult körülötte egy közösség, én is benne voltam. Szeretem a jógának ezt a részletező, elemző ágát. Megtanultam tűpontosan megalapozni a pózokat, azt, hogy hogyan fogok talajt kézzel és lábbal, milyen erővonalak mentén építek fel egy ászanát, hogyan nyitok meg újabb tereket a testemben. Ezzel egy időben a mexikói utazásaim során megismerkedtem a restorative alignment nevű jógaágazattal, amely az ellazulás újabb dimenzióit nyitotta meg az izmaimban, az elmémben. A meditációval, légzőgyakorlatokkal összekötött fizikai gyakorlás az elengedés új formáit hozta számomra, és ez nagyon hasznos, mert korábban sokszor befeszültem egy-egy pózba, annyira tökéletesen akartam csinálni. Mexikóban egy oktatóképzést is elvégeztem. Csodás volt a tengerparti faluban napi nyolc órában gyakorolni” – kezdte Bea, és rögtön adódott is a kérdés: gondolt-e arra, hogy oktasson? Az énekesnő sűrű életébe most ez nem fér bele, de új kihívást persze talált magának, szeptemberben elindítja első online kurzusát Szeretem az ötleteimet címmel. 

Palya Bea jógaoktató is (Fotó: Sárosi Zoltán)

„Ez a kurzus a kreativitásról szól. Rengeteget kutattam, interjúztam a témában, és a kreativitás szó kapcsán sorra előkerültek az életünk alapkérdései: mit akarok én, miért vagyok itt, mit csinálok, hogyan alkotok… Ez nem meglepő, hiszen a szó azt jelenti: teremteni. Az alkotói folyamatban találkozhatunk az erőnkkel, a gyengeségünkkel, azzal, hogy hogyan gördítünk magunk elé akadályokat, hogyan küzdünk meg azokkal. A kreativitás tehát az önismerettel szorosan összefügg. Nem lehet kreatív munkát végezni úgy, hogy ne jutnánk el a saját legmélyebb rétegeinkhez, vagy talán lehet, de én az előzőt sokkal izgalmasabbnak tartom” – magyarázta Bea, aki 7 évvel ezelőtt kezdte el lejegyezni a gondolatait, amikor első gyermekét várta.

Palya Bea átszellemül jógázás közben (Fotó: Sárosi Zoltán)

„A babavárás kreatív időszak, hiszen ha épp alszom, akkor is kreatív vagyok, a teremtés éjjel sem szünetel… Talán ezért is volt természetes, hogy megírjam a Szeretem az ötleteimet kurzus anyagát. Az, hogy struktúrába rendeztem az alkotói folyamatról szóló tudásomat, rajtam is nagyot lendített: a kurzusban az összes gyakorlat a dalszerzővé válásról szólt, majd a szülés után fél évvel – szinte a kurzus lejegyzése után közvetlenül – tényleg dalszerzővé értem: akkor született a album. Női testélménnyel átitatott, női szempontból megírt dalokat írtam, és ehhez nagy bátorság kellett, mert ez egy új felfogás volt akkor a magyar dalszerzés világában. Lementem a lelkem rejtett zugaiba, és megnéztem, hogy egy-egy ötletből, sejtelemből, egy illékony asszociációból, bukdácsolva verbalizált testérzetből hogyan tudok valóságot csinálni: dalt, albumot. Rengeteg visszajelzés érkezett, főleg azt fogalmazták meg sokan, hogy mennyi bátorságot merítettek a dalokból, bátorságot, hogy azzá váljanak, akik ők valójában, azt csinálják az életben, ami a lényük legeslegközepéből feltör” – fejtette ki az énekesnő, aki arról is mesélt, hogy a félelmeinket hogyan győzhetjük le.

Megnézem
Összes kép (2)

„Ha mélyre ásunk, legtöbben ezt a kérdést találjuk: elég jó vagyok-e, elég jó-e, amit csinálok? Ez természetes, hiszen az ötletünk megvalósítása során sokszor az ismeretlenbe megyünk, és az félelmet kelt. Én mindig megyek a félelem felé, évtizedek óta már,  ezért arról, hogy ezt hogy kell csinálni, nagyon pontosan tudok beszélni. Nagy volt a tét, így kénytelen voltam kidolgozni a magam technikáit. Az egyik mesterem mondása, hogy a sikeres emberek is ugyanolyan szarul érzik magukat néha, mint a kevésbé sikeresek, csak ezzel az állapottal kezdenek valamit, elkezdenek vele molyolni, alkotni belőle. Látok sok embert, aki egyik önismereti kurzust végzi a másik után, de azt, hogy mi lesz abból, amit ott tanult, azt sok esetben nem látom, mintha az önismeretnek maga az önismeret lenne a tárgya. Ez nekem, egy örök »csinálónak« kicsit l’art pour l’art dolog, hiányérzetem van.  Persze látom ebben az örök csinálásban az én gyerekkori barázdáltságomat is, »haladjunk már, fiam, egyről a kettőre«, mondta anyukám, szóval nekem van egy ilyen csinálós rögzültségem, de annyi baj legyen, én ezt tudom akkor megtanítani a világnak, hogy hogyan kell csinálni dolgokat a félelem ellenére is, hogyan kell létrehozni dolgokat akkor is, amikor az nehéznek tűnik, hogy kell állhatatosnak lenni, nem feladni az első kudarc után. Jó érzés, amikor a szenvedés élményeiből születik egy dal, egy írás, egy festmény…  valami, ami nagyobb, mint a belül kavargó érzés, valami, ami szolgálhat egy közösséget” – mesélte Bea, aki saját válását is dalba gyúrta, videóvlogolt, és interjúkban  mesélte el ezt a számára meghatározó másfél évet, ami mögötte van. 

„Kemény volt,  mint egy beavatási szertartás, sámánasszony sír a sötét barlangban… A válás egy eredendő traumához visz vissza: hogy egyedül hagynak. A dalok segítettek kijönni ebből. És a gyógyulásom folyamatát megosztottam, mert biztosan tudtam, hogy ez másoknak is segít. A Hazatalálok album dalai sok embernek adnak erőt, akik épp valahogyan valamit lezárnak, az újrakezdés kapujában állnak.”

Bea nemrég elárulta, hogy jelenleg nagyon boldog új párjával, mert rátalált egy olyan társra, akivel egységben tud létezni.

Megnézem
Összes kép (6)

„Találtam egy férfit, aki elbír egy erős nőt, annyira felszabadító, hogy én csak úgy simán én lehetek. Ért, értem, nem kell a tempómon, a dinamikusságomon változtatni. Együtt gondolkodunk, együtt szerelmeskedünk. Kihívást jelent persze szörfözni az intenzív életem különféle hullámain: munka, gyerekek, párkapcsolat. A tervezés sokat segít ebben, előre átgondolom a programokat. Pár nap múlva például, július 21-én a kapolcsi Művészetek Völgyében lépek fel Boban Markovits vendégeként késő éjjel, utána is dübörög a fesztiválszezon, ezért pontosan megtervezem, hogy a kislányaimmal mikor, hol nyaralok, és mikor vagyok a párommal ” – tette hozzá Bea, aki már bemutatta lányainak kedvesét.

„Óvatosak vagyunk ebben. Tudod, ha szeretünk embereket, az a vágyunk, hogy szeressék ők is egymást. De óvatosan haladunk, mert a válás a két kislányomnak is nehéz volt. De együtt szépen hozzáérlelődtünk az új élethelyzethez, nagyon jól vagyunk, mi hárman, csajok. A válásra lehetőségként is lehet tekinteni, az én nyereségem egy új önazonosság:  én »énebb« lettem, teljesebb nő, teljesebb anya, teljesebb szerető.”

Kinek segít Bea kurzusa?

„A Szeretem az ötletem kurzus nagy részét konkrét technikák, gyakorlatok alkotják. Az én jelenlétem is segít abban, hogy a kurzust elvégzők tényleg elköteleződjenek, és megvalósítsák a saját ötleteiket. Azoknak is nagyon jó, akik elakadtak valahol ezzel, és azoknak is, akik az alkotás folyamatába szeretnének több könnyebbséget, játékosságot, tudatosságot vinni, és ezzel hatékonyabbá, örömtelibbé tenni azt. A  kurzust elvégzők a saját ötleteik megvalósításával járó legnagyobb haszonhoz jutnak hozzá: valóban a saját életüket kezdhetik el élni.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top