Sztárok

Ő lett az idei Anna-bál szépe

A zsűri a közönség által legszebbnek ítélt 15 bálozó közül választotta ki a 194. Anna-bál szépét.

A 23 éves, kisvárdai Purgel Rékát választották a 194. Anna-bál szépének szombat éjjel Balatonfüreden. Az egyetemista lány édesapjával érkezett a rendezvényre. A bál szépe elmondta, jelenleg az ELTE kulturális örökség tanulmányok mesterszakán elsőéves hallgató, korábbi szakdolgozatában foglalkozott az Anna-bál művelődéstörténeti hátterével. Hozzátette: a kíváncsiság vezérelte a bálra, ezzel nagy álma teljesült.

A 23 éves Purgel Réka, Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Az első udvarhölgy a 19 éves budapesti Krulik Dalma lett, aki édesanyjával és nagynénjével érkezett az Anna-bálra. Elmondása szerint amióta az „eszét tudja”, követi a televízióban a rendezvényt, amit csodálatosnak tart, itt Balatonfüreden „mindenki hercegnőnek, királynőnek érezheti magát” ilyenkor. Hozzátette: a bálozással nemcsak saját, hanem nagymamája álmát is beteljesítette, aki láthatta a televízióban unokáját.

A 194. Anna-bál szépe, Purgel Réka (k), mellette első udvarhölgye, a budapesti 19 éves Krulik Dalma (b), valamint második udvarhölgye, a 16 éves Császár Ágnes a balatonfüredi Anna Grand Hotel dísztermében, Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A második udvarhölgy a 16 éves komáromi Császár Ágnes lett, aki egy barátjával érkezett az Anna-bálra Balatonfüred kulturális testvértelepüléséről. Elmondta, a komáromi Jókai gimnáziumba jár, atletizál és későbbi tanulmányai során is a sporttal szeretne foglalkozni.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A 194. Anna-bálon a szervezők tájékoztatása szerint közel 750-en szórakoztak, a hölgyek nyakába mintegy 350 porcelánszív került, amelyek színét ezúttal a lenyugvó nap ragyogása ihlette.

A 194. Anna-bál vendégei táncolnak a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában, Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A bál szépe és két udvarhölgye vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon is bemutatkozott a közönségnek, majd sétakocsikáztak Balatonfüreden.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI/Vasvári Tamás 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top