Sztárok

Heteken belül újra megoperálják Boros Lajos

Boros Lajos már két születésnapot ünnepel pacemaker-beültetése óta, most azonban újabb operáció vár rá.

Újabb műtét vár Boros Lajosra, aki tavaly öt hétig feküdt kómában egy nagyon komoly szívbillentyű-operáció után. A rádiós sokáig lábadozott a sokkból, ami akkor érte szervezetét. Rengeteget fogyott, ezért sokáig szó sem lehetett róla, hogy ismét kés alá feküdjön – most azonban elérkezett már az idő, hogy újra megműtsék.

boros lajos, fellepes

Boros Lajos | Fotó: TV2

„Fejben háromszor is lejátszottam már az operációt, fog ez menni! Erre vártunk egy évet, de kitűzték az időpontot, egy hónap múlva operálnak. Hála a feleségemnek, sikerült »vágósúlyra« felhizlalnia, és a gyógytornának köszönhetően izmosodtam” – mondta a műsorvezető bizakodóan a Blikknek.

A most esedékes prosztataműtétet régóta halogatja a rádiós, mivel „fontossági sorrendben” először a szívét kellett rendbe tenni. „Azóta két szülinapom is van – mondta Boros. – Megveregetem a vállamat, és kalapot emelek magam előtt, csoda, hogy ennyi strapát képes voltam túlélni. Pszichológus segítségével dolgoztam fel a történteket.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top