Rezes Judit így reagált Szabó Győző drogos múltjára

nlc | 2019. Augusztus 07.
Eszébe jut még a heroin, de tudja, ha újra használná, mindent elveszítene: a családját és a karrierjét is. Ezt mondta Szabó Győző a Tények Pluszban.

Szabó Győző drogos múltjáról bizonyára sokan hallottak már, hiszen ő maga sem titkolta, hogy meggyűlt a baja a kábítószerrel. A színész drogpokláról nemsokára film készül, ennek apropóján a Tények Plusznak is adott interjút, amelyben kijelentette, hogy gondol még a szerre, de nem kockáztatná érte azt, amit elért az utóbbi években.

„Az orvosok azt mondják, hogy az alkoholista alkoholista marad, a heroinista heroinista, csak a szer most szüneteltetve van” – állítja Szabó Győző

„Érdekes lenne, ha találkoznék az akkori, vad énemmel. Most, a film forgatása alatt az Áron (a főszereplő – a szerk.) pont ezt hozza, és sokszor megijedek tőle. (…) Volt olyan pillanat, amikor elbőgtem magam. Többször is visszaugrottam az időben” – árulta el a színész, aki arról is mesélt, hogy miért várt a könyvvel, amikor a Toxikoma címet adta.

Fotó: TV2

„Akkor még kicsi volt a lányom és sebezhető. Most, 16 évesen már fel tudja venni a kesztyűt, amivel visszaveri a támadásokat, megvédi magát. Szerencsére, nem érték támadások, nem kavart akkora vihart, mint amire én előzetesen gondoltam” – mondta Szabó Győző, és azt is elárulta, annak idején hogyan reagált a felesége, Rezes Judit a drogpoklára.

Tartott tőlem, ezt mondta is. Miután hallott a drogos dolgaimról, nem volt egyszerű a kapcsolatunk. Utána azért túltettük ezen magunkat.

 

 

Exit mobile version