Mészáros Árpád Zsolt és legkisebb gyerekének édesanyja tavaly elhalasztották az esküvőjüket, és bár akkor azt mondták, nincs baj, már sejteni lehetett, hogy a párnak problémái vannak. Később maga a színész is nyilatkozott arról, hogy hullámvölgybe került a kapcsolatuk. Színházi berkekben pedig köztudott, hogy télen elváltak útjaik, sőt a színész már tovább is lépett. Erről a Story magazin számolt be elsőként, ahogy arról is, hogy MÁZS és új szerelme állítólag már össze is költöztek. Hogy mi lehet a válás mögött, arról a színész közeli ismerőse mesélt.
„Egy nő számára fájó érzés, hogy nem ő az első a férfi életében, de Árpinak mindig is a gyerekei lesznek az elsők. Ezt mindenkinek el kell fogadni, aki őt választja. Mindig azt mondja, egy nőtől ugyan elválhat, de a gyerekeitől soha. Ő annyi szabadidőt tölt a gyerekekkel, amennyit csak lehetséges.”
Mészáros Árpád Zsoltnak négy gyereke van, és mindegyikükre szakít időt, ez a színész életében a legfontosabb. Ez most sincs másképpen, sőt éppen Árpika miatt igyekszik békésen lezárni az előző kapcsolatát. Állítólag ebben az új szerelme is segít, akivel egyelőre nem akar a nyilvánosság elé állni.
A Story magazin utánajárt a történetnek, és megkereste a színészt is.