Sztárok

Nagy dobással térne vissza a dopping miatt eltiltott kajakos

Dombvári Bencét előbb kokain, majd doppingszer fogyasztása miatt tiltották el.

Dombvári Bence eltiltásai miatt három éve nem indult el komolyabb versenyen, a válogatón elért eredményei miatt viszont 500 méteren rajthoz állhat a szegedi Maty-éren rendezendő, jövő héten kezdődő kajak-kenu világbajnokságon. Ott már az olimpiai kvalifikáció lesz a tét.

Dombvári Bence 2014-ben (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Mélyről jöttem vissza, az eltiltásom kihirdetésekor úgy éreztem, abbahagyom. Ám nem adtam fel. Kitartok amellett, hogy önhibámon kívül ért a baj, sőt, tudom, ki tette ezt velem” – nyilatkozta Dombvári, akinek előbb kokaint találtak a szervezetében, aztán a sztanozolol nevű doppingszert. Utóbbiról azt mondja, belekeverték az ételébe vagy az italába.

Dombvári Bence öt évvel ezelőtt U23-as világbajnok lett Szegeden K–1 1000 méteren. A felnőttek között egy 500 méteres vb-ezüst a legjobbja, amelyet 2014-ben Moszkvában szerzett. 

(Blikk)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top