Sztárok

Marót Viki: „Nem láttam más férfit, csak a férjemet”

Több mint két éve már, hogy elvált Marót Viki, aki azóta egyedül neveli a kisfiát, Ádámot. Azt mondja, akit neki rendelt a sors, az idővel úgyis jön, ha mégsem, akkor sem esik kétségbe.

A válásakor és azóta is azt tartotta szem előtt Marót Viki, hogy a fia ne szenvedjen hiányt semmiben. Ádám egyke, és az énekesnő nem is tagadja, hogy a gyerek nagyon anyás, de nem szeretné elkényeztetni. A Bestnek adott interjúban elárulta, hogy a váláskor féltette, nehogy sérüljön a gyerek.

„A pszichológus megnyugtatott, semmi jelét nem látja annak, hogy gondjaink lennének, azt mondta, nincs szükségünk külső segítségre. Nagyon jó visszajelzés volt ez akkor, azóta is megbeszélünk mindent a fiammal.”

Nemcsak Ádám, hanem Viki életében is óriási törés volt a válás. „Megmondom őszintén, akkor kinyílt a szemem, mert addig a férjemen kívül nem láttam más férfit, és azt gondoltam, mindenki, aki házasságban él, boldog, és kiegyensúlyozott. Aztán jött a felismerés, hogy egyáltalán nem így van, tulajdonképpen a közeli ismerőseim között is vagy megcsalják egymást, vagy már rég nem is foglalkoznak a másikkal. Bevallom őszintén, teljesen ledöbbentem, konkrétan sokkolt a valóság.”

A párkeresés nehézségeiről és arról, hogyan boldogul egyedülálló anyaként, Marót Viki a Bestnek mesélt. 

A Bestben olvasható a Marót Vikivel készült interjú

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top