Lantos Piroska
„A magyar nemzet kincse” – írták a lapok a nyolcvanas években Lantos Piroskáról, aki szentesi lányból világhírű modell lett, és arról álmodott, hogy harmincadik születésnapja után felhagy a modellkarrierrel, de alig 29 esztendős korában kegyetlenül meggyilkolták. A már kamaszként is magas Piroska sokat kosárlabdázott, majd egy vidéki tervező modellkedni hívta egy divatbemutatóra, a felkérést pedig egy filmes munka követte. 18 évesen költözött Budapestre, 180 centis magasságának, valamint „arisztokrata megjelenésének” köszönhetően minden szem rászegeződött, ha belépett egy terembe.
Négy évvel később már a keleti blokk ünnepelt modellje volt, akit elhalmoztak munkákkal: a kifutón is sokszor ment végig, és műtermi fotózásokat is rengeteget vállalt. Szerette volna meghódítani Párizst és New Yorkot, és nem is kívánt elérhetetlent, hiszen miután sikerült útlevelet szereznie, Franciaországban olyan divatházaknak kezdett dolgozni, mint a Chanel, sőt az Egyesült Államokban is világmárkák keresték meg ajánlataikkal.
Piroska azonban nem elégedett meg azzal, hogy stabil munkája volt, azt akarta, hogy a magánélete is biztos pont legyen az életében. Húszéves volt, amikor hozzáment egy építészhez, ám a folyamatos féltékenység megmérgezte a házasságukat, s végül el is szakította őket egymástól. Második férjét Franciaországban ismerte meg, ekkor változtatta a nevét Sarah de Lantosra. Sajnos azonban ez a házasság is tönkrement, férje pedig nem könnyítette meg az elválást: azzal vádolta meg Piroskát, hogy egy korábbi párjával együtt kommunista kém.
Noha erre a kihallgatásokon semmilyen bizonyítékot nem találtak, a magyar nőnek Párizs nem a legszebb emlékeket és nem is a legnagyobb sikereket hozta el. Szabadulni akart, elköszönni a múlttól, így 1984-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol egy darabig Szenti György (George L. Senty) fotósnál élt, akit évekkel korábban ismert meg. Bár a férfi rajongott érte, Piroska nem akart tőle többet, mint barátságot, így végül továbbköltözött: egy magyar barátnőjével, Gramiss Ágnessel béreltek közös otthont New Yorkban.
Szentit frusztrálta az új helyzet, féltékeny volt mindenkire, aki közelebb került Piroskához, így a modell igyekezett is tartani tőle a három lépés távolságot – abba ugyanakkor belement, hogy a szilveszter éjszakát Gramiss-sal együtt Szenti lakásában töltsék a New York-i Tudor City Plazában. Hogy mi történt azon a végzetes estén, arra csak három ember tudna válaszolni, ám ők mindannyian halottak: 1985. január 3-án találtak rá a holttestekre. A két nővel egy-egy golyó végzett, Szentit három lövés érte a szíve környékén.
A szentesi modell halála sokkolta a világot. Bár az ügyet lezárták, válaszokat soha nem kaptunk, ami kétségtelenül a közeli hozzátartozóknak fáj a legjobban. A 29 éves Lantos Piroskát Székesfehérváron helyezték örök nyugalomra.
Amina Malakona
„Gyermekként álmodtam, és azt hittem úgy lesz,
hittem az életben, és nem fájt a szívem.
Tudtam, hogy én váltom meg majd a világot,
láttam a jövőmet, és semmi sem bántott.”
Mennyire ide illenek Caramel sorai, ha arra gondolunk, hogy mindenki máshoz hasonlóan bizonyára a melegszívű nőnek tartott világhírű magyar modell, Amina Malakona is abban reménykedett gyerekként, hogy ha búcsúznia kell majd a világtól, akkor azt ősz hajjal, unokái körében, egy hosszú élet után teheti meg.
A csádi származású magyar modellt, aki több alkalommal is szerepelt a Playboy hazai és külföldi kiadásaiban, 2013-ban kezdték kezelni visszatérő izomgyulladással a lábában, ám hiába járt megannyi terápiára, a rövid életű enyhülések után a fájdalom mindig visszatért, 2014-ben pedig kiderült, hogy rosszindulatú daganattal küzd. Amina akkor mindössze 28 éves volt, ám optimistán és bizakodva tekintett a jövőbe, hónapokkal a műtéte után a Blikknek például így nyilatkozott: „Az operáció után magatehetetlen voltam: másfél hónapig mankóztam, újra meg kellett tanulnom járni. Kizártam a külvilágot, átértékeltem az életem. Miután az utolsó CT-leleteim is negatívak lettek, visszatért az életkedvem, sportolni kezdtem.”
Bár magánéletében nehéz időszakon ment keresztül, idővel újra rátalált a szerelem, és hitte, remélte, hogy az egészség és a boldogság is végleg visszatért hozzá. A boldogság azonban sajnos múlandó volt, 2017-ben ugyanis a daganat kiújult. A 31 éves Amina ekkor bezárkózott: a közösségi médiára korábban oly sokszor posztoló lány nem akarta megmutatni a külvilágnak a fájdalmát, inkább a nyugalmat választotta, és csak önmagára, a saját testére próbált figyelni, de 2017 novemberében a betegség sajnos így is legyőzte.
Molnár Csilla
Vajon miről ábrándozhatott a fonyódi családi ház gyerekszobájában kislányként Molnár Csilla? És vajon mit gondolt kicsit később, az íróasztalnál tanulva az a kamasz, aki tizenhat évesen jelentkezett az ötven év kihagyás után visszatérő magyar szépségversenyre? Hogy az 1985-ös döntőn diadalmaskodni fog, arról valószínűleg nem is álmodott a vendéglátós szülők gyermeke, hiszen a korabeli felvételeken azt mondta: „Játéknak indult az egész. Nem gondoltam komolyan.” Ennek ellenére magas pontszámmal nyerte el a Magyarország Szépe címet és a koronát, a gyermekévek pedig abban a pillanatban véget értek. A Múlt-kornak az első udvarhölgyi címet elnyerő Kruppa Judit így elevenítette fel a szervezést és a sokat vitatott szépségversenyt: „A kedvesség és az emberség teljes hiányt szenvedett. Tapintható volt, hogy minden üzleten és érdeken alapszik.”
A győzelmet követően Csilla a kötelezettségei és a szerződések miatt magántanulóként folytatta az iskolát, ám a hirtelen sikert és népszerűséget sorozatos megaláztatások, alaptalan pletykák, rágalmak és olyan, máig nem ismert szörnyűségek árnyékolták be, amelyek teljesen felőrölték a lányt. „Én is úgy képzeltem ezt az életet, hogy csupa fény és pompa, de most, hogy belekerültem, nagyon sok olyan dolog van, amit kívülállóként nem tudtam… Véget ért a gyerekkorom. Nem lehetek ugyanaz, aki voltam” – mondta egy dokumentumfilmben.
Magyarország szépe végül 1986. július 10-én délután a fonyódi házukban halálos adag gyógyszert vett be, és az életét már nem tudták megmenteni. Tizenhét éves volt. Hogy a modell- vagy szépségipar milyen könnyen képes kihasználni, bedarálni és eltiporni egy embert, arra Molnár Csilla sorsa a legjobb példa. Bár önkezével vetett véget az életének, a haláláért a legkevésbé sem ő volt a felelős, hanem azok, akik megpróbálták őt eszközként kezelni és birtokolni.
Romsics Nóra
Kedves, tisztelettudó és mindig szorgalmas lányként ismerték barátai Romsics Nórát, Nógrád megye büszkeségét, aki Salgótarjánban cseperedett fel, és a Look of the Year versenyeken tűnt fel. 2002-t írtunk, amikor az ifjú Nóra Isztambulba utazott, hogy részt vegyen egy nemzetközi modellversenyen, és egy ötvenezer dolláros modellszerződéssel tért haza. Szinte azonnal a tévéműsorok, divatbemutatók állandó szereplője lett, majd a Dior aktuális kampányában is feltűnt.
Idővel aztán lecserélte a modellkedést, és megannyi sikeres év után kozmetikusként, valamint szépségszakértőként kezdett dolgozni, ám hirtelen megbetegedett, és amikor elveszítette fogorvosként dolgozó édesapját, az ő állapota is rohamosan romlani kezdett. Noha keményen küzdött, a súlyos betegség végül legyőzte a törékeny, de bátor és szívós nógrádi modellt – Romsics Nóra 2017 tavaszán hunyt el, a nyilvánosság számára máig nem derült ki, hogy milyen betegség végzett vele.