1998-at írunk, ez a kereskedelmi televíziózás első teljes éve. Az az időszak, amikor a legnézettebb tévéműsor a Dáridó volt, a TV2 és az RTL pedig még kereste, hogy vajon mi kell a magyar nézőnek. Médiaszakos egyetemistaként nagyítóval figyeltem ezt a korszakot, de a tévézés iránti érdeklődésem korántsem csupán szakmai jellegű volt. A Barátok közt szereplőivel először a 3-as metrón találkoztam. Egészen pontosan a kapaszkodóról mosolygott rám a szimpatikus Berényi család, András, Zsuzsa, Kata és Dani – hol vannak már ők – és hirdették, hogy indul a napi sorozat az RTL Klubon.
Velük indult a Barátok közt:
Ma már viccesen hangzik, de az, hogy egy magyar sorozat mindennap új epizóddal jelentkezik, olyan forradalmi dolognak tűnt, mintha embert küldtünk volna a Marsra, és mégis, a Barátok közt első időszaka nem volt egy fényes diadalmenet. Hiszen a TV2 büszkesége, a Vad Angyal, Natalia Oreiróval egy ideig el tudta terelni a kedves nézők figyelmét a műfajba lassanként beletanuló színészgárdáról.
Jómagam, nem lévén tisztelője a latin-amerikai sorozatipar végtermékeinek, inkább Hoffer Esztert, Csurgó Pistát, Bartha Zsoltot és persze Berényi Mikit választottam, bár nem tapadtam a képernyőre minden áldott este, az ember akkoriban tudta, mi történik a Barátok köztben és ki tűnik fel váratlanul a Berényiek körül.
Két évvel később már híján voltam néhány illúziónak, tudtam, hogy nem leszek politikai újságíró, és hosszú időre elköteleztem magam a szórakoztatóiparnak, így egy tévés fókuszú női magazin újságírójaként tettem újabb lépést a Barátok közt univerzuma felé. Bátortalanul osontam el az addigra a nézettségi listák élén tanyázó sorozat rettegett producerének, Kalamár Tamásnak – akit ma már barátomként tisztelhetek – az irodája előtt, hogy interjúkat készítsek többek között Varga Izabellával, Szőke Zoltánnal, Farkasházi Rékával, R. Kárpáti Péterrel, Juga Veronikával, akiknek ismertsége akkortájt a hollywoodi szupersztárokéval versenyzett Magyarországon.
Máig nem felejtem el, amikor Peugeot 206-osommal a produkció akkori sajtósának segítve menekítettem „Magdi nénit” és „Vili bácsit” a Camponából, ahol egy közönségtalálkozó rajongó tömege loholva követte halálra rémült kedvenceit.
Már-már Barátok közt szakíró voltam, amikor lehetőséget kaptam, hogy még közelebbi tapasztalatokat gyűjtsek a televíziózásról, azonban a másik csatornánál…
Így lett számomra a Barátok közt a nagy ellenség, és célom, hogy jól megverjük, legyőzzük, magunk mögé utasítsuk. Sikerült? Nem. Talán azért sem, mert esténként még én is csendben leültem és döbbenten néztem, ahogy a Berényi Ákost alakító Somorjai Tibor – akivel később volt szerencsém együtt dolgozni – a mélybe zuhan. Nem igaziból halt meg, hál’ istennek.
Néhány évig, az újságíráshoz visszatérve, egy férfimagazin főszerkesztő-helyetteseként jött újra szembe a nappalimon túl is a Barátok közt. A Mátyás király hölgyeiről igyekeztük főnökömmel leimádkozni a textilt, az érdeklődő olvasóközönség érdekében; még csak részsikert sem arattunk. Maradt az otthoni tévénézés, felöltözött színésznőkkel. Újabb vargabetűk után az RTL Klub kommunikációs igazgatói székében találtam magam, büszkén írtam a nézettségi győzelmi jelentéseket, a hosszú évek után is ereje teljében lévő csillagrombolóról, ami csak szedte és szedte az áldozatokat a rivális csatorna műsorkínálatából. Amikor újságírók kíséretében időről időre megfordultam a stúdióban, igyekeztem adni a szenvtelen profit, de közben bizsergést éreztem tudva azt, hogy Szilágyiék konyhájában ácsorgok éppen, vagy, amikor diszkréten benéztem a Rózsába.
Az elmúlt éveket, közel egy évtizedet már elsősorban ismét mezei nézőként töltöttem a Barátok közt képernyője előtt, valahogy ott ragadtam. Persze volt, hogy hetek-hónapok is kimaradtak, de Berényiék és én valahogy visszataláltunk egymáshoz.
Kétgyermekes szülőkként ma már a feleségemmel mindennapi bűnös élvezetünk a Barátok közt fogyasztása. Amikor lejtmenetben volt a sztori, a szereplők java börtönben sínylődött, és érthetetlen figurák kerültek főszerepbe, igazi katasztrófaturistaként ócsároltuk, amit látunk. Mostanában újra jobbak a forgatókönyvek, és hát be kell hogy valljam, így 42 évesen – amelyből mostanra majd 21-et a Barátok közt előtt töltöttem – megesik, hogy esténként, miután rokonaink és barátaink kibeszélésén túl vagyunk, alaposan végig elemezzük a Berényi Kft. egy-egy üzleti döntését, sőt nem átallunk a képernyőn keresztül életvezetési tanácsokat adni egy-egy fiatalabb hősnek. Időnként össze is különbözünk. A feleségem megérti például Nóra döntését, hogy a család érdekében hozzáment Mikihez, engem ezzel szemben felzaklat, hogy hogy tehet ilyet Leventével.