Sztárok

Motorbalesetet szenvedett Tallós Rita – először mesél róla

Tallós Rita állítása szerint ugyanolyan motorbalesetet szenvedett, mint Rékasi Károly.

Tallós Ritát már többször hívták a Mokkába, azonban most el is vállalta a felkérést. Azt mondja, eddig azért utasította el, mert nem volt „partiképes”. 

„Mentem az Üllői úton, és egy fiatalember úgy döntött, benzint vesz, ezért átjött a sávomba. Szerencsém volt, rajtam volt a protektoros dzseki, így megúsztam egy szegycsonttöréssel” – mesélte a műsorban Tallós Rita, aki azt is elárulta, nem ez volt az első ilyen balesete.

„18 évente szokott velem egy ilyen történni. (…) Szeretek motorozni, bár azt hiszem, most ezt halasztom tavaszra. Vissza kell ülni, ez mindennel így van. Nem én voltam a hibás, de így is megtörtént” – részletezte a színésznő, aki ettől függetlenül ugyanúgy motorozni fog, csak jobban figyel majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top