nlc.hu
Sztárok
Aurelio gyülekezeti tag lett, a hitből merít erőt a tárgyalásokon

Aurelio gyülekezeti tag lett, a hitből merít erőt a tárgyalásokon

Aureliót első fokon börtönbüntetésre ítélték, de messze még az ügy vége – a Hit Gyülekezete segít neki.

Október közepén került sor a VV-győztes tárgyalására: a bíróság első fokon bűnösnek találta Aurelio Caversacciót  mint társtettest emberrablás bűntettében, ezért 4 év letöltendő börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélték. Fontos hangsúlyozni, hogy ez csak az első fok, a tárgyalás tavasszal folytatódik. Aurelio azonban tovább száguld, a minap éppen az autójával – a sebességtúllépést ráadásul videóra vette. Mint kiderült, a VV-hős a hitből merít erőt, a gyülekezete vezetője kísérte el a legutóbbi tárgyalásra. 

„Pár hónappal ezelőtt ismerkedtünk meg. Láttam rajta, hogy segítségre szorul. Hamarosan belép a gyülekezetünkbe. Rendszeresen imádkozunk érte, és Aurelio is keresi az Urat. Tudja, ő a legfőbb támaszunk, akire éjjel-nappal számíthatunk. Csak hinni kell benne, és minden megoldódik” – mondta a Story magazinnak Lakatos Ernő, a Hit Gyülekezetének lelkipásztora.

A Story magazin holnapi számában további részleteket is olvashatsz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top