Gönczi Gábor fél év alatt szabadult meg 10 kilótól. A műsorvezető példáját testvére, Ádám is követte, aki 3 hónap alatt szintén 10 kilót adott le. Az immár 20 kilóval könnyebb Gönczi testvérek a Mokkában meséltek gigafogyásukról. Ráadásul a 38 éves Ádám először mutatta meg magát a kamerák előtt!
Mint az interjúból kiderül, Ádám informatikai szakember, azaz teljesen más területen dolgozik, s kicsit győzködni kellett, hogy szerepeljen testvérével a Mokkában, mivel ez egyáltalán nem az ő közege.
A Tények műsorvezetője egy gyógynövénykapszulának köszönhetően fogyott le, viszonylag gyorsan, amely elvette az éhségérzetét. „Találkoztunk a családi ebédeken Ádámmal, és ő csak azt látta, hogy megyek össze. Havonta egyszer-kétszer látott, és olyan látványos volt a fogyásom, hogy megirigyelte” – mesélte Gönczi Gábor, aki a testvérét is „lefogyasztotta” a csodakapszulájával.
„Ezt a 10 kilót 3 és fél hónap alatt sikerült úgy ledobni, hogy most már nem érzem magam nagyon kényelmetlenül a ruháimban” – mondta el Ádám, hozzátéve: abszolút ideális a testvéri kapcsolatuk, sőt sok közös van bennük: többek közt a zenében, a fociban és a Star Wars-rajongásban is „egy húron pendülnek”.
Kiemelt kép: Smagpictures.com / TV2 / press.tv2.hu