Korda György az exfeleségéről beszélt: ,,Lassan elhidegültünk”

nlc | 2019. November 07.
Korda György ritkán beszél a volt feleségével, most kivételt tett.

Korda György és Balázs Klári a kapcsolatuk kezdete óta sokat szerepelnek a címlapokon, a házasságuk szinte minden részletébe beavatták már az olvasókat. Most azonban egy teljesen más sztorit hozott fel Gyuri bácsi, hiszen a volt feleségéről és a válásáról beszélt a Blikknek. Szóba került Kovács Ibolya primadonna is, akivel igencsak kevés időt töltöttek együtt.

„Csupán négy hétig tartottak a mézesheteink, utána nagyon ritkán látogathattam haza a sorkatonai szolgálatból, így lassan elhidegültünk. Mire leszereltem, már külön folytattuk az életünket, de barátok maradtunk. Hivatalosan húsz év múlva váltunk el, akkor is csak azért, mert beleszerettem Kláriba, akit el akartam venni” – mesélte a lapnak Korda György

Exit mobile version