Bay Éva a Borsnak adott egy hosszú interjút, amelyben többek között az is elárulta, hogyan ismerkedett meg a férjével, az operatőr Marczali Lászlóval.
„Egyik alkalommal, amikor adásban voltam a televízióban, jött a telefon, hogy Marczali László keres. A stáblistáról már ismertem a nevét, de látni nem nagyon láttam. (…) Megbeszéltünk egy találkozót a televízió udvarában. Értem jött, és gyorsan haza is suhant velem, mert nem laktam messze, és sok autó sem volt még akkoriban” – mesélte a legendás bemondónő.
Elmondása szerint, amikor hazavitte az operatőr, és a kocsiban beszélgettek, hirtelen belé hasított, hogy ez a férfi túl sok neki, mivel nagyon önfényezőnek tűnt, így amikor újra randira hívta, rácsapta a telefont, és egy évig nem beszéltek. „Santana jött koncertezni Budapestre, és tőle kellett belépőt kérnem. Kicsit durcásan kezelt, de aztán megint beszélgetni kezdtünk, és elhívott kávézni. (…) Hiszek a csillagjegyekben, így amikor kiderült, hogy Bika csillagjegyű, amihez az én Szűz jegyem jól passzol, megtört a jég. Ennek 36 éve, és azóta együtt vagyunk” – vallotta be Bay Éva.