Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Sztárok

A zebrán gázolták el Veress László színészt, belehalt a sérüléseibe

Veress Lászlót, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nyugalmazott színművészét egy fiatal sofőr gázolta el pénteken.

A 74 éves színész a kórházban hunyt el, miután pénteken az Oltmező utcában a zebrán elütötte egy gépkocsi – értesült a Székelyhon.ro. Azóta kiderült, hogy Veress László szabályosan kelt át a gyalogátjárón, a 31 éves sofőr pedig a szonda alapján nem fogyasztott alkoholt. A súlyosan sérült áldozatot kórházba szállították, ahol szombaton életét veszítette. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított kivizsgálást a gépkocsivezető ellen.

Veress László 1945-ben született Kolozsváron, a Marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolán végzett 1971-ben, és az egyetem elvégzése után a sepsiszentgyörgyi színházhoz szerződött, ahol nyugdíjba vonulása után is folyamatosan játszott.

„Ereje teljében még sokáig élvezhette volna a nyugdíjas éveket családja körében, ha nem szól közbe a sors. A színház munkaközössége osztozik a gyászban hozzátartozóival, temetéséről később rendelkezik a család” – írta többek közt fájdalmas búcsújában honlapján a színház

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top