Sztárok

Brutális szankciók a Katona József Színházban: kitiltották a zaklató munkatársat

A Katona József Színház közleményt adott ki a zaklatásos ügy miatt.

Korábban több zaklatási ügy is napvilágra került, így a színházak már nagyon óvatosak és előrelátók ezzel kapcsolatban. A Katona József Színház, megelőzvén a pletykákat, közleményt adott ki, hiszen mint kiderült, az egyik munkatárs többször is zaklatta az ott dolgozókat, ami a vezetőség tudomására jutott. Az illetékesek meghallgatták az áldozatokat, és pszichológusi segítséget is felajánlottak. 

A közleményt változtatás nélkül közöljük:

A budapesti Katona József Színház vezetőségének tudomására jutott, hogy egy szerződéses munkatársa több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival. 

A sértettek írásbeli bejelentése alapján az Üzemi Tanács megbeszélést hívott össze, ahol a résztvevők egyhangúlag elítélték a történteket, és vizsgálóbizottság felállítását kérték az üggyel kapcsolatban. Az igazgatóság, a korábban nyilvánosan is megfogalmazott és követendőnek tartott belső irányelvek, valamint a két évvel ezelőtt módosított Üzemi Szabályzat 4-es számú melléklete alapján vizsgálóbizottságot állított fel. A vizsgálatot külső szakértők bevonásával lefolytatta, a vezetőség pedig azonnali hatállyal a következő döntéseket hozta meg: az érintett személy a mai naptól, azaz 2019. november 19-től kezdve nem léphet az intézmény területére, illetve a színház a vele való közös munkát a továbbiakban befejezi.

A Katona József Színház társulatát az eset mélyen megrázta, a vezetőség az érintetteknek, valamint az egész társulatnak felajánlotta pszichológus segítségét az ügy feldolgozásához.

Ezzel párhuzamosan a színház, a vizsgálóbizottság felállításával és a fenti lépések megtételével az ügyet lezártnak tekinti, arról a későbbiekben sem a vezetőség, sem az intézmény munkatársai további nyilatkozatot nem adnak. Az érintett kollégák kifejezett kérése volt, hogy személyük maradjon anonim. Bizalmuk megtartása és személyiségi jogaik védelme kiemelten fontos a színház számára, ezért fokozottan kérjük a sajtó képviselőit ennek tiszteletben tartására!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top