Sztárok

Bakonyi Alexa örömmel mondott igent az RTL-nek: „Vagány úttörő lehetek ezzel a szereppel”

A Nofilter című sorozat egyedi kezdeményezés, a négy főszereplő pedig örömmel mondott erre igent először a producereknek, majd később az RTL Magyarországnak. Bakonyi Alexa a sorozat Erikája, most vele beszélgettünk.

Tavaly diplomázott a Színművészeti Egyetemen, és ahogy mondja, speciális volt az osztálya olyan szempontból, hogy mindenki a színészi pályán mozgott már. Bakonyi Alexa félt a roma szerepektől. Érthető, miért hezitált, elmenjen-e a Nofilter szereplőválogatására, amit bár kétszer lemondott, ma már boldogan és mosolyogva mondja, mennyire örül a szerepének. 

„Erika egy húszas éveiben járó lány, a karaktere sokkal higgadtabb nálam. Engem az impulzusaim vittek ebben a korban, ezért is diplomáztam ilyen későn. Ebben a történetben az apa-lánya konfliktus fogott meg. Nekem különlegesen mély a kapcsolatom szüleimmel, de emiatt sokszor viharos is volt. A castingon egy ilyen apa-lánya jelenetet néztünk, és ez olyan értő és nyitott hangulatban telt, hogy ezután egyértelművé vált, hogy igent mondok a felkérésre. Tetszett az alapötlet, a részletek viszont csak később derültek ki, mint hogy melyik csatornán és mikor látható majd. Lényegében ott egymásra mondtunk igent és a történetre.”

Rainer-Micsinyei Nóra, Waskovics Andrea, Antóci Dorottya, Bakonyi Alexa, a Nofilter szereplői (Fotó: Sajtóklub)

A főszereplőt alakító Rainer-Micsinyei Nórával Alexa egy gimnáziumba járt, az író-, és rendezőnőt, Dubinyák Rékát pedig a válogatón ismerte meg, de már akkor olyan volt, mintha 16 éve barátnők lennének. Azóta is összejárnak, a négy főszereplő pedig pont ugyanolyan jól megérti egymást, mint a sorozatban.

„Mindenkiben van valamennyi hasonlóság a saját karakterével. Nálam például ugyanúgy megvan a zene. Nem foglalkoztam eddig az énekléssel teljesen professzionális szinten, mert fontos volt, hogy megmaradjon egyfajta öröm, szabálytalan kreativitás benne. De valahogy úgy alakul, hogy a legtöbb előadásomban énekelek, hálisten. Ahogy mondtam, nekem  fontos kérdés, hogy ezt a roma szerepkört elvállalhatom-e vagy sem, mert nagyon könnyen bedobozolnak az emberek, főleg filmes körökben. Ha valakinek a fejében egy sötét tónusú lány csak roma szerepeket játszhat, az szerintem egyszerű éretlenség. Ha azt IS játszhatok, az vagány és megtisztelő.”

Alexa a színházi világban a színészet mellett a létrehozói oldalon is aktív, előadásokat készítenek baráti és szakmai alapokon is, a frissen szerveződő PopUp Produkció keretein belül. Ennek első állomása a Döbrösi Laurával közösen megpályázott Így viszik át című előadás volt három éve, amit idén a Pesti Magyar Színház vesz szárnyai alá. Azóta a Bartók Kamaraszínházzal koprodukcióban létrehozták volt osztálytársával, Rusznák Adriennel Molnár Ferenc Liliomát, ami december huszadikán a Váci Dunakanyar Színházban vendégszerepel. A POSZT-on felolvasószínházat készítettek Kemény Zsófival közös gyerekük, a Tiszavirág és Bölömbikából Walters Lili kezei alatt, amely projektről még hallani fogunk. Januárban pedig Gera Marina, Kovács Ádám és Sipos Vera kollégáival Miklauzics Bence rendezésében a HPS Kult Szalonban lesz bemutatójuk. De szabadúszóként a Szkéné vagy a Jókai Színház színpadán is találkozhatunk vele.

Bakonyi Alexa, a Nofilter szereplője (Fotó: Sajtóklub)

A 31 éves színésznő jelenleg a karrierjére koncentrál, de ez nem azt jelenti, hogy elveti a családalapítást. Sőt, már régóta vágyik arra, hogy anya legyen. 

„Szívem szerint nagyon régóta lenne gyerekem, de ez messze nem csak az én vágyaimról szól, ugye, úgyhogy igyekszem felelősségteljesen hozzáállni. Már 20 évesen, az első szerelmemnek szültem volna, szóval az igény hamar megjött, de aztán az önismeret ezt felülírta. Lassan érő alkat vagyok. De ahogy így körülnézek, ezzel végül nem lógok ki a sorból, az egész generációm elég óvatos duhaj ezen a téren, nyilván nem véletlen. Én még mindig egy útkeresési fázisban vagyok, bár annak talán már a vége felé. Élvezem, hogy nem tudom, négy nap múlva mit fogok pontosan csinálni; nagyon szabad létforma, és nagyon boldog. Szinte azt csinálok, amit akarok, ebbe azért még nem rángatnék bele egy kisbabát. Ameddig nincsen állandóság az életemben, addig nem is merek.”

Ahhoz képest, hogy Alexa friss diplomásnak számít, hamar megtalálták a szerepek, a Nofilter pedig egy újabb lehetőség a kiugrásra. Mint kiderült, nem ez volt az első. 

„Az az igazság, hogy én már öt évvel ezelőtt megkaptam például a nyomozónő szerepét az Aranyéletben, és aztán, forgatás előtt nem sokkal ocsúdtak a második könyv alapján, hogy egy  idősebb karakterről van szó. Ilyenek vannak és voltak. Úgyhogy engem többször megkínált már a sors, és ezért nagyon jólesik, hogy most minden úgy is tudott alakulni tényleg, ahogy elképzeltük, vagy még úgyabbul. Ez a sorozat a mai kezdetek nehézségeiről is szól, és maga a produkció, hogy létrejöhetett, és ilyen vagány úttörője lehet az itthoni tévézési szokásoknak, egy kisebb csoda. Rengeteg szuper ötlettel, vággyal, teremtő akarattal találkoztam már a fiatalok részéről, de nagyon nem könnyű és ezért igen ritka a megvalósulás. Ebből a szempontból különösen a helyemen érzem magamat a Nofilter csapatában, egy olyan kezdeményezésben, amit egy fiatal lány ír és rendez, bevállalós producerekre talált, saját hangja van. Nekem ez most abszolút a szívügyemmé vált.”

Bakonyi Alexa, a Nofilter szereplője (Fotó: Sajtóklub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top