Megszólalt a Gáspár család autóbalesetét okozó nő: „Nem emlékszem semmire”

nlc | 2019. November 28.
A balesetet okozó nő is jobban van.

Tegnap hajnalban súlyos autóbalesetet szenvedett Gáspár Győző és a családja. Szerencsére nem lett komoly bajuk, pár óra után elhagyhatták a kórházat. Az első jelentések alapján a balesetet okozó nő rossz feljárón hajtott fel, így forgalommal szemben ment az úton, majd áthajtott a másik sávba, így elkerülhetetlen volt az ütközés. Gáspár Evelin nem volt az autóban, és amikor felhívták, hogy karambolozott a családja, szinte sokkot kapott.

Mint az a Blikk cikkéből kiderült, a vétkes sofőr is jobban van, nyilatkozott a lapnak.  „Egyszerűen fogalmam sincs, mi történt. CT- és röntgenvizsgálaton is átestem, nem tört el semmim, de a májam megsérült, és a fejemet is eléggé beütöttem” – mondta a fiatal asszony, akiről tegnap még az a hír járta, hogy öngyilkosságot akart megkísérelni, ezért hajtott fel rossz oldalon az autóútra.

Győzike nem haragszik a nőre, bár lehetett volna nagyobb baj, de megvan a véleménye az eljárásról. „Ömlött a fejéből a vér, és kérlelt minket, szedjük ki a kocsiból, de a tűzoltóknak kellett kivágniuk őt. A kórházban találkoztunk a munkatársaival és a párjával, ők mondták, gyakran jár arra, nem értik, mi történhetett. Az biztos, hogy ha mi vagyunk a vétkesek, a mi kezünkön már kattant volna a bilincs. Virág kikészült, most végezte el a KRESZ-tanfolyamot, de kijelentette, soha nem akar vezetni, mert ezt az éjszakát képtelen elfelejteni.”

Exit mobile version