nlc.hu
Sztárok
Meglett Lajkó Félix félmillió eurós hegedűje

Meglett Lajkó Félix félmillió eurós hegedűje

Lajkó Félix nagy értékű hegedűjét még november elején lopták el, csodával határos módon akadt rá a rendőrség.

November elején, a szerbiai Péterrévén, a temető melletti utcában kirabolták Lajkó Félix hegedűművészt. A világhírű zenész családjával hozzátartozói sírjához látogatott el a község temetőjébe. Amíg bent voltak, az autóját feltörték, és elvitték a nagy értékű hegedűt is. A találgatások szerint a feketepiacon kötött ki a nagy értékű hangszer, ám most megtalálták – írja a 24.hu.

A rendőri intézkedés során az egyik gyanúsított, akinél a hegedű volt, megpróbált elszökni, és el is hajította a hangszert. A rendőrség gyorsan utolérte és letartóztatta. Mindkét gyanúsítottat 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték, és bűnvádi feljelentést tettek ellenük, az ügyük pedig az óbecsei ügyészség előtt folytatódik majd. A szerb sajtó értesülései szerint a hegedű Lajkó Félixé volt, a hírek szerint már vissza is juttatták a hegedűművésznek a hangszerét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top