Sztárok

Erdélyi Mónika bebizonyította, hogy van élet a tévé után

A műsorvezető egyre ritkábban bukkan fel a tévéképernyőn, helyette beszállt az internetbe, és láthatóan bejött neki.

Erdélyi Mónika több mint 18 éve bukkant fel a Mónika-showban, aminek kilenc éven keresztül volt a háziasszonya. A nevével fémjelzett talkshow óta sok mindenben kipróbálta magát, volt cukrász, párterapeuta és kisebb műsorokat is elvállalt. Több mint három éve úgy döntött, hogy beszáll az internetbe, regisztrált a legnagyobb videómegosztó portálra, és a befektetett munka meghozta a gyümölcsét: mára már több mint 280 ezer feliratkozója van a csatornáján.

Erdélyi Mónika és lánya még mindig élvezi a slime-készítést (Forrás: Youtube)

Mónika a csatorna indulása óta Molli lányával készíti a videókat. Eleinte fapadosan főztek a videókban, amik legalább annyira nézettek voltak, mint a slime témájúak. Az első slime-ozós videókat 2017-ben posztolták, innentől kezdve megállíthatatlanul törtek előre. Ma már ők a slime-készítés magyar nagykövetei.

A műsorvezető és lánya azért tudták sikerre vinni a csatornájukat, mert itthon úttörőnek számítottak a slime-készítésben. Két évvel ezelőtt, időben reagáltak a nemzetközi őrületre, ami azóta csak némileg lankadt. A gyerekek teljesen érthetetlen módon imádják a slime-okat. Mónika egyfajta küldetésének tekinti, hogy Mollival kipróbáljanak különböző slime-variációkat, többek közt az ehetőeket is, és tapasztalataikat megosszák a rajongóikkal.

A műsorvezető korábban a Best magazinnak elmondta, hogy a csatorna felfuttatásához körülbelül két év kellett. A slime-videók mellett nem tűntek el a fapados receptvideók sem. Halloweenre például egy sötétben világító tortát készítettek.

Mónika idén már november közepén feldíszítette a karácsonyfájukat. Lányával, Mollival szeretik az ünnepeket, és rajongóik legnagyobb örömére imádnak kreatívkodni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top