Milyen érzés látni, hogy teli van veled plakátolva az ország?
Nagyon-nagyon furcsa, még nem tudtam hozzászokni. Még mindig zavarba ejtő lemenni a metróba, és meglátni magam. Kissé abszurd. Azt viszont még nem tapasztaltam, hogy olyan sokan felismertek volna emiatt. Még épp csak elindult a tévében. (A beszélgetés idején még csak az első két rész ment le a Bátrak földjéből – a szerző.)
Nekem ez a plakát a török sorozatok képi világát juttatta eszembe. Szerintem te is úgy nézel ki rajta, mintha egy török kosztümös sorozatból léptél volna ki…
Lehetséges, hogy azért ez a benyomásod, mert még nem nagyon készültek kosztümös napi sorozatok idehaza, a törökök meg eléggé otthon vannak az ilyenekben. Viszont ha elkezded nézni a sorozatot, és beindul a történet, szerintem gyorsan kiderül, hogy ez nem az a vonal.
Forrás: RTL Klub
Te is követed a részeket a tévében, vagy miután megcsináltad a munkát, elengedted a dolgot?
Én kíváncsi voltam, mert nagyon sokat dolgoztunk vele, és úgy érzem, mindenki mindent beleadott. Szívvel-lélekkel, igényesen készült. Az első részt közösen megnéztük a stábbal, és már belenéztem a második és a harmadik részbe is. Nem kapom meg előre a részeket, én is csak ugyanúgy megnézem a tévében őket, mint bárki más. Arra talán nem lesz időm, hogy az összes részt végignézzem, meg nehéz is magamat visszanézni, de időről időre bele fogok kukkantani.
Miért nehéz visszanézni magad?
Kevés olyan színészt ismerek, aki szereti magát visszanézni. Elég kritikus vagyok magammal, nem jó érzés látni, ha valahol hibáztam, vagy ma már másképp csinálnék valamit. Ezzel együtt viszont sokat lehet tanulni belőle.
A szakmának fontos része, hogy folyton elégedetlen legyél önmagaddal?
Szerintem jó, ha az ember sosem dől hátra elégedetten, ezáltal tud fejlődni. Szerintem olyan nincs ebben a szakmában, hogy valaki kész van.
Az első forgatási élményed nem a Bátrak földjéhez, hanem A Tanárhoz kötődik…
Másodéves voltam az egyetemen, amikor bekerültem. A diákszereplők közül egy viszonylag nagyobb szerep volt az enyém, én játszottam Petrát. Teljesen más volt, mint a Bátrak földje. Az egy heti sorozat, teljesen más tempóval, de úgy érzem, sokat tanultam belőle. Ott szoktam meg, hogy milyen kamera előtt állni.
Petra egy elég negatív karakter volt a sorozatban, egyszer azt nyilatkoztad, nagyon távol áll tőled a figurája. Színészként ez volt a vonzó benne?
Szerettem Petrát játszani. Azt az egyet sajnáltam, hogy nem árnyaltabb figura. Élveztem, hogy nagyon más lehetek, mint amilyen valójában vagyok. Olyan dolgokat kellett előhozni magamból, amiket az életben nem hoznék elő. Ez egy érdekes tapasztalat volt magamról.
Másképp kell játszani egy színésznek egy napi, mint egy heti sorozatban?
Nem, de a körülmények nagyon mások a kettőnél. Az ember direkt nem játszik máshogy, de más lesz az eredmény, ha kevés idő van, mert egy nap mondjuk tizenöt jelenetet kell felvennünk. Sokszor elsőre vagy másodjára sikerülnie kell. Nem mindig jut idő nagy próbákat tartani, szöszmötölni. Ez azonban ad egy jó értelemben vett forgatási rutint, ami később kapóra jöhet. Eleinte nagyon nehéz volt ez nekem, de egy idő után elkezdtem élvezni ezt a tempót és pörgést. És emellett forgattam A Tanár harmadik évadát is.
Hogy tudtál egy napi sorozat mellett abban is benne maradni?
Úgy, hogy ebben az évadban már kevesebbet vagyok. Sokszor úgy jött ki, hogy hétköznap forgattam a Bátrak földjét, szombat-vasárnap meg A Tanárt. Érdekes volt a két forgatási tempót váltogatni.
Mellette volt színház is?
Csak az elején és a végén. Például készült a diploma-előadásunk, szóval próbáltam, nem is keveset. Életemben nem volt még ennyire megfeszített időszakom, mint ez a tavalyi fél évem. Nyáron szerencsére csak egy-két előadásom volt, de így sem unatkoztam.
Fotó: Neményi Márton
Belevágnál még egyszer egy hasonlóan intenzív időszakba?
Nincs bennem, hogy soha többé ilyet, de most azonnal nem biztos, hogy bevállalnám ugyanezt. Rettenetesen fárasztó volt, és észre sem vettem, hogy eltelt ez az idő, annyira elfoglalt voltam. Szinte csak aludni jártam haza, vagy még aludni se, mert az alvásidőben sokszor szöveget tanultam. Most szeretném ezt kipihenni.
Magánélet?
Emellett? Semmi. Az égvilágon semmi másra nem jutott időm.
Milyen érzés volt, amikor egyszer csak véget ért a féléves forgatás?
Nagyon furcsa volt. Mintha valami hosszú kóma után ébrednék fel. Emlékszem, októberben először mentem ki úgy a városba, hogy nem volt semmi dolgom, és úgy éreztem magam, mint akit hibernáltak, és fél év után tért magához. A forgatáson kívül megszakítottam minden kapcsolatot a külvilággal.
Igaz az a sablonduma, hogy egy ilyen hosszú forgatás idején a stáb második családoddá válik?
Én nagyon is ezt éreztem. A szívem szakadt meg, amikor vége lett, pedig nem gondoltam volna. Annyira megszerettem ezeket az embereket, egy különösen jó stáb volt a miénk. Olyan volt, mint egy nagyon hosszú és szuper nyári tábor, ami után hazamegyünk, és kicsit depressziósak leszünk, hogy vége. Ürességet éreztem, nem nagyon tudtam mit csinálni. Szerencsére nem nagyon volt időm belesüppedni ebbe, mert elkezdtem próbálni a Nemzeti Színházban.
Mi vonzott a színész szakmához? A színház? A film? A szinkronizálás? Vagy valami más?
Ezt még soha nem gondoltam végig, nem volt egy konkrét terület, ami vonzott. Mindig is érdekelt ez a szakma, és vágytam is rá, csak volt bennem egy csomó gátlás. Én az életben eléggé introvertált ember vagyok, és amikor bekerültem egy diákszínjátszó csapatba, ott éreztem először, hogy ezek a gátlások előadás közben fel tudnak szabadulni bennem. Azt, amit a civil életben nehéz volt átugranom, a színpadon könnyebben sikerült. Nagyon jó érzés volt rájönni, hogy a színpadon tudok ilyen felszabadult lenni.
Az introvertáltságod miben nyilvánul meg?
Nehezen nyílok meg, általában csöndes vagyok, és szeretek ellenni magamban. De ez nyilván társaságfüggő. A családommal vagy a legjobb barátaimmal azért nyitottabb vagyok. Ha bekerülök egy új társaságba, eléggé zárkózott tudok lenni, bár ebben sokat fejlődtem az elmúlt időben.
Akkor a színészet számodra terápia volt arra, hogy nyitottabbá válj?
Abszolút terápiaként éltem meg.
Zárkózott emberként nem félelmetes dolog színpadra vagy kamerák elé lépni?
Azért bennem is akad egy adag exhibicionizmus. Gyerekkorom óta jártam szavalóversenyekre, és kicsit ez a rutin is segített abban, hogy legyőzzem ezt a félelmemet. Lámpalázam ettől még máig van, de szerencsére ez felspannol, és nem görcsölök be tőle.
Fotó: Neményi Márton
A családban te vagy az első színész?
Szigetszentmiklóson nőttem föl, és az előadóművészetekhez a családomnak annyi köze van, hogy a bátyám, Porteleki Áron zenész, dobos. Édesapám képző- és iparművész, édesanyám is foglalkozott iparművészettel, szóval a művészeti vonal azért benne van a vérünkben, de színész nem akadt köztünk mostanáig.
Nem féltettek attól, hogy színész légy?
Inkább bátorítottak abban, hogy próbáljam meg, és menjek el felvételizni.
Elsőre sikerült?
Kaposvárra igen.
Budapesten a Színművészeti Egyetemet meg sem próbáltad?
Megpróbáltam, de kiszórtak az első rostán, Kaposvárra meg felvettek.
Ugyanazon teljesítmény alapján?
A kettő egyáltalán nem ugyanolyan volt. Abszolút éreztem a Színművészeti felvételijén, hogy rossz voltam, én se juttattam volna tovább magam. Iszonyú görcsben voltam, semmit nem tudtam megmutatni magamból. Aztán Kaposvárra már valahogy lazábban mentem, és tudatosabban készültem fel a felvételire is. Azt éreztem, hogy nagyon nyitottak, figyelnek, és kíváncsiak rám, amitől én is felszabadultabb lettem.
Nemrég jelent meg egy interjú az nlc-n az osztálytársaddal, Kovács Pankával, aki azt mesélte, hogy mennyire jó osztály és összetartó közösség vagytok. Egyetértesz?
Igen.
Milyen osztályfőnök Cserhalmi György?
Önhibáján kívül egy időre távol volt tőlünk. Ezekben az időszakokban úgy éreztük, hogy nincs mellettünk az apukánk, és magunkra voltunk utalva. De amikor ott volt, akkor mindig maximálisan ránk figyelt, és emberileg is rengeteget lehetett tőle tanulni. Amikor nem volt ott, akkor saját erőnkből kellett mindent megoldanunk, és ez is összekovácsolt minket. Nagyon szeretjük egymást mindannyian, és ez szerintem ritka egy színészosztályban.
Ebben, gondolom, benne volt az is, hogy nem Budapesten voltatok, hanem vidéken, ahol egymáson kívül senkit nem ismertetek…
Nagyon el voltunk szigetelve a külvilágtól. Ott voltunk a kollégiumban egy rakáson éjjel-nappal összezárva, és dolgoztunk. Emiatt is alakulhatott így.
Jelent valamiféle hátrányt, ha az ember Kaposváron végez színészként, és nem a Színművészetin?
Nem gondolom. Talán az némi hátrány, hogy akik Budapesten tanulnak, azokat nagyon sok szakmabéli látja vizsgákban, előadásokban már a kezdetektől. Vidéken kevesebb figyelmet kaptunk. Az ötödévbe érve azonban az osztályból például mindenki budapesti színházhoz ment gyakorlatra.
Láttam a Facebookon, hogy még egy közös Cserhalmi-osztály-oldalatok is van a Facebookon, ami ráadásul teljesen nyilvános.
Igen, hogyha valamelyikünknek új bemutatója vagy filmes, tévés munkája van, itt tudunk hírt adni róla. Szeretnénk, hogy minél többen ismerjék meg az osztályunkat. Próbáljuk mindenben támogatni egymást, megnézni egymás darabjait, kíváncsiak vagyunk egymásra.
Most, hogy már kirepültök, Cserhalmi György még miben tud támogatni titeket?
Például abban, hogy felajánlotta, hogy bármelyikünk kap valamilyen tévés vagy filmes munkát, akkor – mivel nincs menedzserünk, és e téren tapasztalatlanok vagyunk – ő szeretne tárgyalni a nevünkben, hogy minél előnyösebb szerződést hozzon össze nekünk. Menedzserként dolgozott az érdekeinkért. Nagyon határozottan kiállt értünk, hogy ne tudjanak bennünket kihasználni. Ha valaki, akkor ő biztosan nem kevés filmben játszott, így tudja, hogy működik a rendszer.
Forrás: RTL Klub
A Bátrak földje főszerepét sima casting során kaptad meg?
Igen, felhívtak, hogy menjek meghallgatásra. Elsőre azonban nem Anna, hanem a szolgálólány szerepére hívtak be.
Jól érzem, hogy ez egy mese, amiben a te karaktered a Disney-hercegnő?
Igen, ez egy mese, egy kitalált településen játszódó kitalált történet, de ennyire sarkosan azért nem fogalmaznék, hogy egy Disney-hercegnő lenne. Ennél azért szerintem sokrétűbb. Végbemegy egy karakterfejlődés is, aminek a végére a történések hatására Anna felnő, nővé érik.
Korabeli fűzőket kellett viselned?
Egy korabeli fűző sokkal durvább lett volna. Egy ilyen vastag övszerű félfűzőm – nem tudom a pontos nevét – azért mindig volt. Ez is szoros, adott egy tartást. A cipőm is korabeli volt. Abroncsot nem kellett viselnem, de az alsószoknyám réteges és nagyon nehéz volt. Egy hosszúra nyúlt forgatási nap után előfordult, hogy nem nagyon bírtam már mozogni. Nem túl kényelmes viselet, de ezzel együtt is nagyon szerettem.
Jelenleg a Nemzeti Színházban vagy gyakorlaton, több darabban is láthat a közönség. A gyakorlat végeztével szeretnél ott maradni?
Ezt általában nem az ember dönti el, attól függ, hogy marasztalják-e utána. Én szívesen maradnék, jól érzem ott magam.
Vidékre már nem mennél vissza?
Szívesen játszanék vidéken is, de egyelőre a forgatások miatt Budapest praktikusabbnak tűnik. Régi vágyam, hogy szinkronizáljak, és abba is csak a fővárosban tudnék belekóstolni. Most jól érzem magam itt.
