Áll a bál: Emilio szépségversenyt rendezne, de Tina nem hagyja annyiban

nlc | 2020. Január 13.
Az énekes továbbra sem tett le arról, hogy szépségversenyt rendezzen.

Hiába jutott elég ideje a pihenésre Emiliónak, az énekes nem tett le régóta dédelgetett vágyáról, hogy szépségversenyt rendezzen. Ennek kapcsán ismét felhívta egy jó barátját, hogy tanácsot kérjen tőle a jelentkezési korhatár kapcsán. A telefonbeszélgetést azonban kifülelte felesége, aki nem hagyta szó nélkül férje szervezkedését.

Fotó: Sláger TV

„Nem tettem le róla, hogy megrendezzek egy nagyszabású roma szépségversenyt. Épp a jelentkezési korhatárt beszéltem meg telefonon egy barátommal, amikor Tina berontott. Azt hittem, az udvaron söpröget, erre kiderült, hogy végig az ajtóban állt. Rögtönöznöm kellett, így azt mondtam, szó sincs jelentkezési korhatárról. Egy lecsófesztiválról beszéltünk, hány kiló paprikát vegyenek, annak a számait hallhatta. Persze Tina ezt nem hitte el, össze is kaptunk, de akkor is lesz szépségverseny. Ügyesebben kell a szervezést intéznem, mert a feleségem olyan, mint Columbo. Mindent kiszimatol” – mondta Emilio, akinek felesége ultimátumot adott.

„Nem az bánt, hogy Emilio szervezkedik, hanem az, hogy mindezt titokban teszi és csúsztat, mikor rajtakapom. Megmondtam neki, akkor rendezhet szépségversenyt, ha én is rendezhetek – de legalábbis castingolhatok – egy férfi szépségversenyt. Valóban nem rajongok az ötletéért, de sokkal jobban bánt, hogy a szervezést a teljes kihagyásommal teszi. Remélem, nem lesz az egészből semmi” – tette hozzá a Sláger TV-n 20:55-től látható Drága családom mai epizódja kapcsán Tina. 

Exit mobile version