Sztárok

Emlékeztek még rá? Hazatér a Táncdalfesztivál egykori győztese

Több mint negyven évig élt Németországban, de most visszaköltözik Magyarországra az 1969-es Táncdalfesztivál sztárja.

Késmárky Marika sikerei csúcsán költözött el Magyarországról Németországba. Több mint negyven év után úgy döntött, visszaköltözik, hogy több időt töltsön barátaival és családjával.

„Mindkét helyen otthon érzem magam, de vissza fogok költözni. Már egy ideje ott motoszkál a fejemben a »hogy lesz ezután«, ezért is mondok le a színpadról. Amíg az anyukám és az apukám élt, többször jöttem, többet láttuk egymást” – mondta a Blikknek a 78 éves énekesnő, aki nemrégiben a 50+ éves Táncdalfesztiválon adott koncertet.

Késmárky Marika 1975-ben (Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)

Késmárky Marika 1969-ben elvitte a negyedik Táncdalfesztivál fődíját az Egy fiú a házból című dallal. Az énekesnő ezután a 70-es években az NSZK-ba költözött, ahol a holland Philips lemezkiadó hamburgi leányvállalata is leszerződtette. Németországba költözve a mindenki által ismert Dschinghis Khan című dallal lett sztár.

„A férjem halála után két évvel jött a Dschinghis Khan, akkor még nem tudtam, de az jelentette számomra a vigaszt, a túlélést” – meséli az énekesnő, aki Magyarországon rendszeresen meglátogatja kollégáit, Toldy Máriát, Malek Miklóst, ismerőseit, legjobb barátnőjét és a keresztfiát is. Késmárky Marika mostanra megelégelte a sok utazást, ezért döntött úgy, hogy idén visszaköltözik az országba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése