Vetkőzik, világot ment, tanul: miért utálják még ma is Kristen Stewartot, 8 évvel az utolsó Alkonyat-film után?

TóCsa | 2020. Január 16.
Az Alkonyat-filmek egyfelől használtak Kristen Stewart és Robert Pattinson karrierjének, hiszen ismertté tették a nevüket szerte a világon, másrészt nehéz helyzetbe hozták őket, mert évekig azért kellett dolgozniuk, hogy az emberek végre ne azonosítsák őket a vámpíros sorozattal.

„Inkább utáljanak az emberek, mint hogy egyáltalán ne érdekeljem őket” – vallja Kristen Stewart, aki ezzel a hozzáállásával nyilván nem könnyíti meg a saját dolgát. Az a fajta színésznő ő, aki meg sem próbál mindenkinek tetszeni, inkább nagyon karakteresen valamilyen, és ezzel két táborra osztja az embereket. Kevesen semlegesek iránta, inkább szeretik, vagy utálják, bár lassan nehéz megérteni, miben gyökerezik az a mély utálat, ami nyolc évvel az utolsó Alkonyat-film premierje után még mindig kitart.

Amikor nemrég a Hollywood Critics Association a Twitter-oldalán közzétette, hogy őt választották az előző évtized színésznőjévé, a hír irgalmatlanul nagyot szólt szerte a világon, és nem azért, mert a hollywoodi kritikusok szövetsége olyan hatalmas szervezet volna, aminek a döntése globális hírértékkel bír. A sztori azért ment akkorát – többek között itt, az nlc.-n is lehoztuk –, mert előre lehetett sejteni, hogy az emberek kiakadnak majd. Hiszen Stewartot szinte mindenki az Alkonyat-filmekből ismeri, az elmúlt években készített független gyöngyszemei pedig csak egy jóval szűkebb közönséghez, az artmozikba járókhoz jutottak el, vagyis az emberek értetlenségét leginkább az okozza, hogy egyszerűen még nem volt alkalmuk igazán jónak látni őt, hiába alakított már emlékezeteset nem egy filmben.

Hiába vetkőzött és mentette meg a világot, Stewartot 2020-ban is menő gyalázni

Kristen Stewart körül évekig viszonylagos csend uralkodott. A kisebb filmjei nem igazán lépték át az átlagemberek ingerküszöbét, ő pedig jó darabig tudatosan kerülte, hogy nagy stúdiófilmekben és franchise-okban szerepeljen. Ha a leszbikus szerelmi életéről szóló bulvárhíradásokat nem számítjuk, a Robert Pattinsonnal való hangos szakítása óta nem sok olyasmi történt a színésznővel, amivel világszerte címlapokra kerülhetett volna. A cannes-i filmfesztiválon talán több évben is ő volt az egyik vezető téma kiemelkedő alakításaival, ám azok a filmek (Sils Maria felhői, A stylist) a magyarországi művészmozikba érve hoztak néhány ezer nézőt, majd szinte nyomtalanul eltűntek.

Aztán tavaly Stewart ismét reflektorfénybe került, nem utolsósorban annak a meglepő döntésének következtében, hogy gyors egymásutánban két stúdiófilmre is igent mondott. Leforgatta az Árok címre hallgató mélytengeri, szörnyes horrorfilmet, ahol a játékidő nagy részében egy szál bugyiban és melltartóban látható, valamint elvállalta, hogy egyike legyen a három angyalnak az új Charlie angyalaiban, ahol, valljuk be, színészként nem kellett túl nagyot domborítania. A két stúdiófilm bőven elég volt ahhoz, hogy ismét Kristen Stewartról kezdjen beszélni a világ, és ha valaki aktívan olvas filmes cikkek alatti kommenteket, akkor gyorsan kiderülhetett számára, hogy a színésznő iránti gyűlölet keveset csillapodott az elmúlt nyolc évben: Stewartot 2020-ban is menő gyalázni.

Elizabeth Banks, Ella Balinska, Kristen Stewart és Naomi Scott a Charlie angyalai Los Angeles-i premierjén (Fotó: Amy Sussman/Getty Images)

17 évesen kezdődött

Ha egy színész fiatalon valami cikiséggel ér el sikert, évekkel, évtizedekkel később már gyakran szokta cinkelni saját egykori teljesítményét és szerepválasztását, és nem példa nélküli az sem, ha cikizni kezdi saját egykori filmjét. Kristen Stewartnak minden oka meglenne rá, hogy ő is ezt tegye az Alkonyat franchise-zal, hiszen azok a filmek már a bemutatásuk idején sem képviseltek túl nagy értéket, az azóta eltelt idő pedig egyáltalán nem tett jót nekik. Ő azonban máig bátran nyilatkozza, hogy büszke az Alkonyat-filmekre, és egyáltalán nem bánja, hogy elvállalta őket. Az emberek egy részének persze szimpatikus, ha valaki nem kívánja megtagadni a saját múltját, de ott vannak a vérmes Twilight-gyűlölők is, akiknek muníciót ad azzal, hogy még ma sem határolódik el a vámpíros-romantikus filmjeitől.

Stewart mindössze tizenhét éves volt, amikor szerepelt az első Alkonyatban. Előtte már akadt néhány szerepe gyerekszínészként (Pánikszoba, Út a vadonba…), de az ismertségét kétségtelenül Bella figurájának köszönhette, és amikor aláírt a Twilighthoz, egyáltalán nem sejtette, mit szabadít ezzel magára. Mai szemmel nézve ez talán naivitásnak hathat, de amikor az első Alkonyat-filmet forgatni kezdték, a könyvek ugyan nagyon sikeresek voltak, de azért nem volt még körülöttük akkora hype, mint mondjuk a Harry Potter sorozat körül. Arra talán lehetett számítani, hogy a film sikeres lesz, de arra nem, hogy hirtelen majd egy világméretű, sok éven át tartó őrület közepén találja majd magát.

Robert Pattinson és Kristen Stewart az MTV legjobb csóknak járó díját is bezsebelte 2010-ben (Fotó: Christopher Polk/Getty Images)

Az első gyűlölethullám

Stewart nem igazán tudott mit kezdeni a kialakult helyzettel, láthatóan zavarba jött az új keletű ismertségtől és népszerűségtől. De a gyűlölethullám nem rögtön, az első filmmel együtt érte utol, hanem inkább a második, Újhold alcímre hallgató epizódnál, ami összecsengett azzal, hogy ebben az időszakban derült ki, hogy filmbéli partnerével, Robert Pattinsonnal a való életben is egy párt alkotnak. Ez persze tökéletes marketingeszköz volt, ami jól jött a film népszerűsítésekor, ugyanakkor Stewart nem tudta kezelni a kialakult helyzetet. Már-már zaklatásnak élte meg, ha az emberek a Pattinsonnal való kapcsolatáról kérdezték, és jól jelzi a hozzáállását, hogy hivatalosan csak az után mesélt először arról, hogy ők együtt vannak, amikor 2012 nyarán kipattant a hír, hogy megcsalta Robertet a Hófehér és a Vadász rendezőjével, Rupert Sansersszel.

De térjünk vissza pár évvel korábbra. Sok rajongót az idegesített Kristenben, hogy nem vállalja fel a kapcsolatát Roberttel, netán az, hogy lestoppolta magának Pattinsont, aki miatta már nem lehetett szabad préda. Aztán voltak azok, akiket a színésznő zárkózottsága idegesített. A vörös szőnyeges eseményeken akkoriban még gyakran hordott béna ruhákat (Kristen Stewart mai stílusa már kifogástalan), szinte sosem láthattuk mosolyogni, és végig az lehetett a benyomásunk, hogy olyan lelkesedéssel találkozik a rajongókkal, mint az, akinek most kell beülnie egy fogorvosi székbe gyökérkezelésre. A nyilatkozatai és interjúi is meglehetősen bénák és esetlenek voltak, a színészi játéka pedig sokak szerint kimerült annyiban, hogy zavarában harapdálta az ajkát. Sokan érezték úgy, hogy Stewart nem érdemli meg ezt a gigászi sikert, ha közben ennyire nem élvezi az egészet.

Kristen Stewart mezítláb sétálgat a 2018-as Cannes-i Filmfesztiválon (Fotó: Pascal Le Segretain/Getty Images)

Betemet a gyűlölet

Természetesen ő is tisztában volt azzal, mennyien nem kedvelik, és állítása szerint a nyilvános eseményeken sokszor pont emiatt volt zavarban. Nem lázadni próbált a rendszer ellen, egyszerűen csak azt szerette volna, ha szeretik őt az emberek, de fiatalon, tapasztalatlanul, ennyire hirtelen jött sikerrel fogalma sem volt, hogyan kezelje ezt a helyzetet. Ahogy sorra jöttek az Alkonyat-filmek, a Kristen-gyűlölet nemhogy nem csillapodott, hanem egyre csak nőtt, és mint feljebb már említettük, 2012 nyarán érte el a csúcspontját, amikor napvilágot látott egy lesifotó, amin Stewart a nála jóval idősebb (és házas) Rupert Sanders rendezővel csókolózik.

Egyszerre lett felelős egy házasság tönkretételéért és azért is, hogy képes volt megcsalni az akkoriban a világ egyik legjobb pasijának tartott Pattinsont. Könnyűvérű, hazug nőnek tűnt sokak szemében. Tavaly végül egy Howard Sternnek adott rádióinterjúban elmesélte, hogy azért is volt nevetséges az egész ügy, mert néhány csókot leszámítva semmi sem történt közte és Sanders között, még csak le sem feküdtek egymással, az esetből mégis az év hűtlenkedése lett, amit sok rajongója máig nem bocsátott meg neki. Ezután döntött úgy, hogy egy időre hátat fordít a kiemelt reflektorfénynek, és olyan munkákat próbál keresni, ahol nem ő lesz a csaj a Twilightból.

Rupert Sanders és Kristen Stewart (Fotó: Chris DELMAS/Visual/Profimedia)

Az új Kristen

Azt nem lehet mondani, hogy unatkozott volna: hét év során kábé egy tucatnyi filmet forgatott, számos jó rendezővel dolgozott együtt, akik mellett rengeteget fejlődött, és nemcsak jobb színésznő lett, hanem önbizalmat is szedett magára rendesen. Ha valaki megnézi a Rolling Stones számára forgatott Ride ’Em On Down című klipjét, már nyomát sem láthatja annak a látványosan önbizalom-hiányos színésznőnek, aki sokáig volt. Aki gyakran olvas sztárinterjúkat, annak az is feltűnhetett, hogy a megszólalásai is sokkal összeszedettebbé és izgalmasabbá váltak: ma már tudja, mit akar elmondani magáról és a világról, és mivel már túlélte a legrosszabbat, nem tart semmitől.

Nincsenek nála tabutémák, a Pattinsonnal való kapcsolatáról ma már ugyanúgy mesél, mint a biszexualitásáról. Ma már tudja és nem fél használni az ismertségét. Bár még most is rengetegen gyűlölik, ezek az emberek jellemzően nem veszik észre, hogy az utálatuk tárgya már messze nem az a nő, akit bő egy évtizeddel ezelőtt megismertek – nem mintha akkoriban okos dolog lett volna gyűlölni egy zavart és zárkózott fiatal lányt. Akik máig a színészi képességeit hiányolják, jellemzően nem láttak mást tőle az Alkonyat-mozikon kívül, vagy ha mégis, akkor nem értették a filmet, akik pedig a biszexualitása miatt támadják, azok simán homofóbok, akikre annyira érdemes odafigyelni, mint a szélben szálló fingszagra.

A böngésződ nem támogatja a video tag-et!https://nlc.p3k.hu/uploads/2020/01/kristen-stewart-underwater.mp4
GIF
Underwater (2020)

2020-ba érve Kristen Stewart nagyszerű színésznővé és magabiztos, izgalmas nővé érett, aki a jelenlétével még az olyan középszerű filmeket is képes feldobni, mint az Árok vagy a Charlie angyalai. Nemrég bejelentette, hogy egy időre visszavonul, és szeretné majd kipróbálni magát forgatókönyvíróként és rendezőként. Néhányan ezt örömmel vették, szerintük nem is való a vászonra, sőt Hollywoodba sem, de akadtak, akik bőven adnának neki esélyt, mert nehéz eldönteni, hogy a divatos Stewart-utálaton túl valójában mennyi erő van a sztárban. 

Exit mobile version