Sztárok

Ennyire sznob filmfesztivál nincs még egy a világon, mégis mindenki Cannes-ba vágyik

Május 14-én indul a 72. cannes-i filmfesztivál egy legendás vörös szőnyeges lépcsővel, idejétmúlt és sokszor nevetséges szabályokkal, fontoskodással, botrányokkal és persze rengeteg sztárral. Cannes-ba könnyű belekötni, de egy dolog vitathatatlan: máig ez a világ legfontosabb filmünnepe.

Ma már minden magára valamit is adó országnak van egy-két (inkább több) filmfesztiválja. Lassan már annyi filmfesztivál között válogathatunk – becslések szerint úgy 3000 lehet a számuk világszerte –, hogy borzasztó nehéz közülük kitűnni, de egy dolog biztos: Cannes fénye sosem halványult el, és bár akadtak évek, amikor viharfelhők gyűltek a fesztivál körül (például a tavalyi, amikor Hollywood jószerivel elkerülte a Croisette-et), végül minden bajból a fesztivál került ki győztesen.

Cannes-t egyszerre könnyű és nehéz szeretni. Könnyű, hiszen ezt a filmfesztivált egy napsütötte tengerparti városban rendezik meg, mindenhol jelen van a pompa és a csillogás, ámulatba ejtőek a vörös szőnyeges ruhaköltemények, irigylésre méltók a parton kikötött jachtok, fényűzőnek tűnnek a sokszor hajnalig tartó partik, és arról még nem is beszéltünk, hogy általában a filmválaszték is nagyon erős, feltéve, ha bírjuk az ínyencebb mozikat. Azonban Cannes-nak van egy kevésbé szerethető oldala is. Egyrészt a fesztivál idején a város rablóüzemmódba megy át, és mindenért annyi pénzt kérnek, amennyit nem szégyellnek. Másrészt bár lehet vonzó a forgatag Cannes-ban, ha nem vagy filmforgalmazó szakember, PR-os, producer, filmrendező, színész vagy éppen kulturális újságíró, vajmi keveset élvezhetsz belőle, ugyanis hivatalos belépő nélkül szinte sehová se fognak beengedni, és jegyet sem tudsz vásárolni a vetítésekre úgy, mint egy átlagos filmfesztiválon. Jobb híján lóghatsz a vörös szőnyegnél, hátha feléd pillant egy sztár, vagy nézhetsz régi filmklasszikusokat a tengerparton.

Sznobizmus a köbön

Cannes-t nem érdeklik az átlagemberek, meg sem próbál a nézők filmfesztiválja lenni, de az elitizmusa nem merül ki ennyiben. Akiket beengednek, azokat is szigorúan kasztokra osztva fogadják: a fesztiváltól kapott belépőd színe dönti el, hogy mire és mennyi sorban állással juthatsz be. Aztán ott van még az is, hogy az esti díszbemutatóra felejtsd el a business casualt: hiába tartozol a világ azon szuperszerencsései közé, akik a kezükben szorongatnak egy meghívót, a vörös szőnyegen nem mehetsz tovább, ha az öltözéked nem fér bele a black tie kategóriába. Ez a szabály olyannyira szigorú, hogy ha nem vagy A kategóriás (vagy legalább B-s) sztár vagy híres filmproducer, esélyed sincs kibúvót találni: eléd áll egy nagydarab, kedves öltönyös fazon, és finoman eltessékel. A nőknek sokáig még azzal is meg kellett küzdeniük, hogy ha nem magas sarkú cipőben szerettek volna felmenni a vörös szőnyegre, elfelejthették az egészet – azonban a sztároknak tudomására jutott ez a meglehetősen durva és szexista szabály, és szándékosan mezítláb kezdtek el a red carpeten parádézni, meghátrálásra késztetve a szervezőket.

Kristen Stewart mezitláb sétál a vörös szőnyegen a 71. cannes-i filmfesztiválon (Fotó: Tristan Fewings/Getty Images)

Szintén a cannes-i elitizmus kategóriájába sorolható a szelfizés megtiltása a bevonulásoknál. A szervezők eleinte arra hivatkoztak, hogy így legalább nem állják el a szőnyegen az utat a saját maguk fényképezésével elfoglalt emberek, és jobb minőségű képek jelenhetnek meg a sajtóban, de kiderült, hogy leginkább a hivatalos fotósok nyomására hozták ezt a szabályt – hiszen ha mindenki önként és dalolva árasztja el red carpet fotókkal a közösségi médiát, miért akarnának sokan fizetni a profi fotósok munkájáért? Ez részben érthető, de a 21. században a szelfizést megtiltatni olyan, mintha azt mondanánk, hogy mostantól mindenki felejtse el a GPS-t, és inkább a régi, jól bevált, kihajtogatós térképeinket használva közlekedjünk.

A búúúzás és a kifütyülés

Az, hogy valaki sikert arat Cannes-ban, egyáltalán nem jelenti azt, hogy a filmje világszerte is sikeres lesz (jó néhány Arany Pálmával jutalmazott filmet lehetne mondani, amelyekről már elfeledkezett a világ), de az biztos, hogy az eladhatóságot nagyban segíti. Mivel a kínálat nagy része szerzői filmekből, úgynevezett művészfilmekből áll, a nagy sztárokat nélkülöző alkotások többségének esélye sem lenne arra, hogy világszerte megvásárolják a forgalmazási jogait, ha nem aratna sikert a franciáknál. Épp ezért kiemelt figyelem övezi a cannes-i fogadtatást: sok filmforgalmazó, illetve hollywoodi stúdió pont azért nem engedi, hogy itt mutassák be a filmjét, mert tart attól, hogy az itteni megaláztatás teljesen lenullázhatja a siker esélyeit. Persze minél nagyobb egy film, annál kevésbé kell tartania a finnyás cannes-i közönségtől: amikor annak idején a Bruce Willis-féle Armageddonból levetítettek egy félórás kedvcsinálót a fesztiválon, a meghatónak szánt részeket a nézők szabályosan kiröhögték az ostoba, patrióta párbeszédek miatt, ennek ellenére a későbbi premier idején ez már senkit sem érdekelt, és a film egy raklap pénzt hozott a Disney-nek. Egy kisebb film számára azonban felérhet a halálos ítélettel, ha rosszul fogadják Cannes-ban.

Ponyvaregény-falfestmény egy cannes-i felüljáró alatt (Fotó: Profimedia, Alamy)

Márpedig Cannes abban is különbözik a legtöbb fesztiváltól, hogy a nézők – főképp a sajtóvetítéseken – hevesebben szoktak reagálni a látottakra. Míg mondjuk Berlinben renitensnek és kicsit bunkónak számít az, aki a stáblistához érve kifütyül egy filmet, addig ez Cannes-ban mindennapos jelenség, ahogy a hangos búúúúzás is hozzátartozik a vetítések hétköznapjaihoz. Azonban érdemes ezeket óvatosan kezelni: Cannes-ban még olyan filmek után is képesek voltak búúúzni, mint a Ponyvaregény vagy a Taxisofőr, szóval jobb inkább megvárni a kritikákat, mint a hangos elégedetlenkedőkre hallgatva előre eltemetni egy filmet.

Red carpet, villantások, sztárparádé és filmek

Mégis miért érdemes várni évről évre az új cannes-i filmfesztivált, ha erre a sznobériára hétköznapi halandó úgysem nyerhet bebocsátást? Kezdjük azzal, hogy ebben az időszakban feltűnően felpezsdül a sztár- és filmélet. Sorra kapjuk a nagy bejelentéseket az új szerződésekről, a legújabb filmtervekről és sok minden másról. A vörös szőnyeges vonulások rengeteg klassz divatpillanattal szolgálnak, és persze egy-egy túl merész darab könnyen villantást is okozhat – máig emlékezetes például, amikor véletlenül előbukkant Cannes-ban Sophie Marceau melle, amit a színésznő franciás könnyedséggel kezelt. A szerzői filmek szerelmesei pedig ebben az időszakban szorgalmasan jegyzetelhetnek: ha figyelik a világ filmkritikatermését, Cannes-ban derül ki, hogy mit lesz érdemes nézniük a következő bő fél évben (az itt bemutatott filmek nagy része csak az őszi-téli filmszezonban szokott mozikba kerülni).

Ilyenkor felélénkülnek a sztárok közösségimédia-oldalai is: ha kíváncsi vagy, hogyan csinálják a kedvenc színésznőd frizuráját, jó eséllyel találhatsz róla videót az Insta-oldalán, de az a minimum, hogy lefényképezi magát a tükör előtt, mielőtt elindulna a vörös szőnyegre. És végül annak is igazi ajándék ez a fesztivál, aki szeret sztárinterjúkat olvasni/nézni, ugyanis a média (igen, a magyar média is) az évi filmes interjútermés nagy részét Cannes-ban készíti el, amit aztán jól be lehet osztani a szűkösebb hónapokra.

Winnie Harlow érkezik a Solo: Egy Star Wars-történet bemutatójára 2018-ban (Fotó: George Pimentel/WireImage)

Botrányokon csámcsogók

Cannes persze nemcsak a fentiekkel szolgál, hanem kis szerencsével szaftos botrányokkal is. Ezek között akadnak szigorúan szakmaiak, mint amikor a fesztivál összerúgta a port a Netflixszel, és nem engedte, hogy versenybe kerülhessenek a streaming szolgáltató filmjei, vagy amikor Terry Gilliam legutóbbi produkciójának premierjét megpróbálta letiltani a film korábbi producere, és bírósági végzéssel kellett az utolsó pillanatban rendezni a dolgot. De persze akadnak néha szaftosabb ügyek is, mint például az, amikor valaki közel két és félmillió dollár értékben rabolt ékszereket a fesztivál legmenőbb hoteljéből, miközben 80 biztonsági őr tartózkodott az épületben.

Sacha Baron Cohen mankiniben vonul a Borat c. film bemutatójának napján (Fotó: E. Charbonneau/WireImage for 20th Century Fox Studios)

Hasonlóan emlékezetes volt az is, amikor a dánok legmenőbb rendezője, Lars von Trier szimpátiáját fejezte ki Hitler iránt, és ezáltal évekig persona non grata lett a fesztiválon, vagy amikor Sacha Baron Cohen Boratként mankiniben, egy csomó bikinis modell társaságában vonult a Croisette-en – de a legtöbb botrány természetesen magukhoz a vetítésekhez kötődik. Máig legendaszámba megy, hogy a Monica Bellucci és Vincent Cassel főszereplésével készült Visszafordíthatatlan bemutatójáról majd háromszáz néző távozott felháborodásában, ahogy a Brown Bunny című filmről is tömegesen lépett le a közönség. Kíváncsian várjuk, vajon idén melyik film érhet el hasonló hatást a programból.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése