Sztárok

Győrfi Pál nagyon pórul járt a Mekiben, és még mindig nem kapta vissza a pénzét

Duplán kellett fizetnie a gyorsétteremben, panaszt tett, de eddig nem kapta vissza a pénzét. A gyorsétteremlánc sajtóközleményben reagált a történtekre.

Győrfi Pált néhány hete kellemetlen meglepetés érte a McDonald’sban, ahol kétszer fizettették ki vele a menüt, ám a pénzét még mindig nem kapta vissza.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Facebookján tette közzé a történetét nem titkoltan azzal a céllal is, hogy más ne járjon így.

„A családommal december 31-én elmentünk a »mekibe«, bepötyögtük a rendelést a terminálon (digitális, önkiszolgáló rendelőfelület), kifizettem kártyával 5300 Ft-ot, a pénzt levonták a számlámról, a pultnál azonban közölték, hogy a számítógépük nem jelzi a beérkezett összeget, ezért ha éhesek vagyunk, újra kell 5300 Ft-ot fizetnem, az előző összeget majd visszakapom. Így összesen 10 600 Ft-ba került a mekizés (!). Azonnal panaszt tettem, sokszor érdeklődtem, de azóta több mint három hét eltelt, és semmi eredmény, a pénzemet sajnos nem kaptam vissza. Vigyázz, nehogy Te is így járj!”

– írta Győrfi Pál.

A szóvivő fotót is megosztott a számláról és a bizonylatról:

UPDATE:

A gyorsétteremlánc sajtóközleményben reagált a történtekre: „Természetesen az nem fordulhat elő, hogy bármely vendégünk egy számlát kétszer is kifizessen. Ahogyan Győrfi urat a korábbi levelezésünk során tájékoztattuk, ez alkalommal is az ilyen ügyekben szokásos protokoll szerint jártunk el, és kértük az illetékes banktól a tranzakció kivizsgálását. Ahogy bármely vendégünk részére, Győrfi úrnak is megküldjük érdemi válaszunkat a körültekintő vizsgálatot követően, az ügyintézésre jogszabály által megszabott határidőn belül.

A cikkben is bemutatott bizonylatok egyértelműen csak egyszeri, kasszánál történő fizetést igazolnak. A kioszknál, mint a bizonylaton is feltüntetett felirat jelzi, Győrfi úr „nem adóügyi bizonylatot” kapott, hanem a rendeléséről egy összesítő „jegyet”. A bizonylat alján szerepel, hogy a vendég ezzel a jeggyel „fizetéshez fáradjon a kioszk feliratú pénztárhoz”. Az a dokumentum, amelyen a nyugta felirat szerepel igazolja a fizetés megtörténtét. Csak egy ilyen bizonylatról van tudomásunk.

A vizsgálat jelenleg is folyamatban van, döntő megállapításra csak ennek lezárultával kerülhet sor.”

(Kiemelt kép: OMSZ)

Vegyél részt a kutatásunkban!

A kérdőív kitöltése anonim, és az internetezési szokásokat mérjük fel benne. A részletekért kattints!

KITÖLTÖM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése