Sztárok

Zámbó Jimmy fia is ott volt a Fradi focistájának tragédiájánál, többedmagával próbálta megmenteni Halgas Tibor életét

A focista egy jogsi nélkül vezető, szabálytalanul előző taxis miatt halt meg.

Mint arról beszámoltunk, a Fradi bajnok játékosa, a 38 éves Halgas Tibor a reptérre vezető úton, frontális autóbalesetben vesztette életét. Egy szabálytalanul előző taxival ütközött Halgas, majd kocsija a szalagkorlát külső részén az oldalára borult. Több járókelő azonnal odarohant és tartották a járművet a tűzoltók megérkezéséig.

Halgas Tibor összeroncsolódott és oldalára dőlt autója a ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út mellett – Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A Ripost úgy tudja, Zámbó Jimmy legkisebb fia is ott volt akkor a halálos baleset helyszínén. Zámbó Adrián azonnal kiugrott a kocsiból, és a felborult autóhoz rohant. Azok között volt, akik megpróbálták megakadályozni, hogy az autó az árokba csússzon. „Öten-hatan voltunk, akik megpróbáltunk segíteni. A többiek hoztak kötelet, amivel két oldalról próbáltuk tartani az autót” – emlékezett vissza Jimmy fia, aki ezt követően egyik társával leereszkedett az autóhoz, hogy megnézzék, hányan ülnek benne. Még akkor is ott maradt, amikor megjöttek a tűzoltók és a mentők.

A Blikk értesülései szerint a taxis nem is vezethetett volna, a büntetőpontjai miatt ugyanis bevonták a jogosítványát. A rendőrség őrizetbe vette.

Halgas Tibor éppen az esti fociedzésről tartott hazafelé kisgyermekéhez és feleségéhez, amikor a tragédia történt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top