Gáspár Laci nyomoz: „Fontos, hogy ne legyél teljesen vakon”

Takó-Bencze Vivien | 2020. Február 07.
Gáspár Laci újabb komoly szerepet kapott az X-Faktor után.

A minap kiderült, hogy február 9-én, azaz most vasárnap elstartol az RTL Klub vadonatúj műsora, az Álarcos énekes. A szereplők személyét nyilvánvalóan homály fedi, a zsűritagok, vagyis ahogy a produkcióban nevezik őket, a nyomozók kilétére azonban fény derült. Istenes Bence lesz a műsorvezető, a versenyzők személye után pedig Csobot Adél, Gáspár Laci, Dancsó Péter és Sebestyén Balázs nyomoz majd.

Gáspár Laci a csatorna másik nagy sikerű műsorában, az X-Faktorban is szerepel, így szinte kézenfekvő volt, hogy ebben a produkcióban is kipróbálják. „A legfontosabb számomra, hogy nem zsűri vagyok, nem mentor vagyok, nem is kell értékelnem. Énekelnek, előadás van, aminek nagyon örülök, de nem az a feladatom, mint az X-Faktorban. Az a feladat, hogy kinyomozzuk, kik lehetnek az álarcok mögött, viszont szerencsére most is hagyatkozhatok majd a fülemre, hiszen az nagy segítség lehet, ha a versenyző hangját megismerném” – mondta az nlc.-nek Gáspár Laci, aki nem tudja háttérbe szorítani énekesi mivoltát, a zene most is fontos lesz számára.

Fotó: Vadnai Szabolcs

„Nálam nem szorul háttérbe az ének, viszont jelnek tökéletes. Ha énekes az illető, akkor valószínűleg fel fogom ismerni, még akkor is, ha elmásítja a hangját. A nyomozásban az a legfontosabb, hogy legyen egy nyom, és ne legyél teljesen vakon”nevet.

A nyomozótársakkal abszolút elégedett. „Valaki nagyon komolyan veszi, mint mondjuk én, van, aki többet poénkodik, éppen ezért szerintem kiegészítjük egymást.”

Az X-Faktor után ez is egy jó lehetőség, Gáspár Laci pedig hálás, hogy részt vehet a műsorban. „Itt is zenéről van szó. Minden olyan műsort nagyon értékelek, amiben szerepet kap a zene, és előtérbe helyezem. Szerintem ez egy nagyon menő produkció, korábban még nem hallottam róla. Teljes szürreál.”

Fotó: Vadnai Szabolcs

Exit mobile version