nlc.hu
Sztárok
L.L. Junior új fejezetet nyit az életében

L.L. Junior új fejezetet nyit az életében

Feleségével új házba költözik, ahol kisfiának, Lacikának saját kis birodalmat épített.

„Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy Lacikának boldog és teljes élete legyen” – idézi L.L. Juniort a Blikk. Azóta, hogy tavaly augusztusban, egy baleset miatt elveszítették második gyermeküket, az énekes és egykori párja között sokszor igen feszült volt a kapcsolat: mostanra lecsillapodtak a kedélyek, sőt a feleknek sikerült megegyezniük közös gyerekük, Lacika elhelyezéséről is.

„A múltat sajnos nem lehet megváltoztatni, de hiszünk abban, hogy sok-sok odafigyeléssel a fiunknak a lehetőségeinkhez képest a lehető legjobb életet tudjuk biztosítani” – mondta L.L. Junior, aki elárulta, egy minden igényt kielégítő, gyönyörű családi házba költöznek majd hamarosan.

Az énekes beszélt arról is, hogy kisfia imádja a rajzfilmhősöket, így biztos, hogy a kis birodalmának dekorációjában feltűnik majd Pókember, Superman és a többi hős is, akikért rajong. „Szeretném, ha olyan szobája lenne itt, ahova mindig szívesen jön. Ahol kiszakadhat kicsit a valóságból, és teljesen kikapcsolódhat. Semmi sem fontosabb annál, hogy boldognak lássam őt” – árulta el az énekes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top