Sztárok

Juhokat tenyészt a Barátok közt egykori sztárja, Csapó Virág

Csapó Virág három éve kezdett önfenntartó gazdálkodásba.

Csapó Virágot a Barátok közt Novák Évájaként ismerte és szerette meg az ország. A színésznő kisebb megszakításokkal hét évig volt a sorozat szereplője, utoljára 2018-ban tért vissza 1-2 epizód erejéig. Virág három éve döntött úgy a családjával együtt, hogy elköltöznek Budapestről, és teljesen más életbe kezdenek. Visszanézve már tudja, hogy megérte.

Csapó Virág és Timkó Eszter színésznők, a Barátok közt egykori szereplői (Fotó: smagpix)

„Huszonévig Kaposváron, majd pedig Kecskeméten éltünk egy albérletben. Talán a családom nevében is mondhatom, hogy megelégeltük az ottani életet, ezért egy nyugodtabb környéken kezdtünk el házakat nézni, míg végül egy 21 hektáros tanya mellett döntöttünk” – mesélte a Borsnak a színésznő, aki ma már önfenntartó gazdaságot vezet.

„Számtalan kakasunk és racka juhunk van, utóbbi eladásából fedezzük a következő évi ellátmányt. Igyekszünk önfenntartó életét élni, de ez sajnos még nem teljesen valósult meg. Többnyire a szomszédoktól, a környéken élő termelőktől szoktunk vásárolni, és igyekszünk mindent magunk megoldani. Igaz, rengeteg munkával jár, hiszen nem egyszerű ennyi állatot ellátni, és egy hatalmas tanyát fenntartani, de minket ez tesz boldoggá. Így élünk mi” – részletezte Csapó Virág, aki a gazdaság mellett a színészetnek él, jelenleg is több darabban játszik a Kecskeméti Nemzeti Színházban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top