Détár Enikő: „Még az is lehet, hogy megkérem Péter kezét” – a színésznő a szerelméről, a nagymamaságról, a gyerekeiről és a munkájáról mesélt

Február 26-án ötvenhat éves leszel, hogyan éled meg ezt?

Megállítani az időt senki nem tudja, ezt el kell fogadnom. De már egyáltalán nem frusztrál, hogy hány éves vagyok. Péter sokat segít nekem ebben, az, hogy tíz évvel fiatalabb, valahogy engem is azzá tesz. Mindig azon nevetünk, ha én hatvan leszek, ő pont ötven, tartunk majd egy nagy bulit, jót nevetünk a korunkon. Még az is lehet, hogy megkérem a kezét (nevet). Most nem akarok nagy felhajtást, amúgy is színpadon játszom aznap, így még Péterrel sem tudunk elmenni majd vacsorázni. De ahogy ismerem, bepótolja ezt is. Igazi úriember.

Akkor a hatvan is foglalkoztat.

Igen, ilyenkor a gyerekeim jutnak eszembe. Már bőven lehetnék nagymama, hiszen a lányom már harmincegy éves, és már a fiam is nagykorú. Sajnos ez még nem következett be, pedig nagyon várom. Az a nagy vágyam, hogy vigyem az unokáimat a homokozóba, és minden pillanatukat csodáljam. El fogom kényeztetni őket, az biztos. Mindkét gyermekem szeretne majd családot, remélem, ez majd a közeljövőben össze is jön nekik. Összefoglalva: élvezni szeretném az életemet és a színpadot is, ami a második otthonom. Amíg élek, szeretnék színésznőként játszani, remélem, jó sok évem van még hátra.

Ha már a nagymamaságnál tartunk, milyen Détár Enikő, mint anyósjelölt?

A gyerekeim a mindeneim, nem tudnak tőlem olyat kérni, amit ne teljesítsek. Nem hiszem, hogy nehéz velem kijönni, sőt én nem szoktam senki előtt más lenni, magamat adom. Az igazi Détár Enikő este smink nélkül a kis pizsamájában járkál a lakásban, nincs titkom a gyerekeim szerelme előtt sem. Inkább azon izgulok néha, hogy ne tartsanak unalmasnak, mert néha annak érzem magam.

Péter biztosan nem tart unalmasnak.

Az igaz. Mi nagyon jókat szoktunk nevetgélni, viccelődni, szerintem a kapcsolatunk egyik alapja az, hogy viccesen élünk. Persze, ha komoly dolgokat beszélünk meg, akkor nincs viccelődés. Egymás lelki támaszai vagyunk. Főleg esténként találkozunk, és akkor tudunk egymásra koncentrálni. De akkor tényleg miénk az este. Azt gondolom, hogy sok fiatal megirigyelheti azt az életet, amit mi élünk. Boldogok vagyunk és ez számít.

Elégedett vagy magaddal, a külsőddel?

Maximalista vagyok minden tekintetben, mégis tudom azt, hogy a korral nem lehet versenyezni. Sokszor vagyok elégedetlen, de elfogadom, amit a tükörben látok. Mióta volt a térdműtétem, jobban kell figyelnem magamra. Jógázni szeretnék majd, hogy ellazítsam az izmaimat. Régebben többet sportoltam, most kevesebb az időm erre. Sajnos nem eszem tudatosan sem, sokszor, amikor a fellépésről fellépésre igyekszünk, akkor a benzinkúton eszem. Az pedig nem túl egészséges. De törekszem rá, hogy ez változzon.

A szépségápolásra azért időt szánsz?

Egy évben egyszer-kétszer elmegyek egy átfogó kozmetikai kezelésre, amelyek tartós hatásúak. Főleg a lézeres kezeléseket szeretem, ezektől a bőröm sokkal feszesebb lesz. Egyébként jó minőségű krémeket használok, figyelek arra, hogy sminkben sose feküdjek le, bármilyen későn érek is haza. A hajfestéssel vannak gondjaim, mert arra szánom a legkevesebb időt. A vörös haj pedig igényli a szép színt. Van egy fodrász ismerősöm, és ha be akarom festeni a hajamat, felhívom, hogy csak kenje fel a festéket, majd én itthon lemosom.

Fésűs Nellyel és Ladinek Judittal tizennyolc éve alkotjátok a Dívákat. Jó barátnők is vagytok?

Igen, ismerjük egymás életét, titkait, például Nelly a második gyerek érkezését Lajos után nekünk mondta el elsőnek. Nagyon jól kiegészítjük egymást, és mindhárman imádjuk a színpadot. Szerintem jó hármast alkotunk.

Több darabban is játszol, van még álomszerep számodra?

Azt gondolom, hogy rengeteg szerep megtalált már. A leg-leg-leg például az volt, amikor németül kellett énekelnem az Evitát a régi rockszínházzal. Az volt az egyik legnagyobb kihívás számomra. De mondhatnám a Madách Színházban a Macskákat, ami szintén a szívem csücske volt. Szerintem sok minden volt már az életemben, nem vágyom álomszerepre. Egyébként drámai színésznőnek készültem, de a musical világa felé vetett az élet. Szerintem nem véletlenül.

Mit jelent számodra a színház?

A második otthonomat, de azt tudni kell, hogy sokszor jár kőkemény lemondással. Vannak fájdalmas helyzetek, amelyeket el kell fogadni. A fiam szalagavatójára például nem tudtam elmenni, mert éppen játszottam, és nincs váltóm abban a darabban. Szóval a szívem szakadt meg, de nem mondhattam azt, hogy nem lépek fel. Ez a munkám, amit igenis komolyan kell venni. A Madách színházban és a Turay Ida színházban rendszeresen játszom, szerencsére tele vagyok munkával.

Hogy látod magadat 10 év múlva?

Először is remélem, nagymama leszek már, és egy másik házban fogunk lakni Péterrel. Szeretnék akkor majd olyan szerepeket elvállalni, amelyek valóban érdekelnek. Picit lassítok majd a tempón és többet pihenek majd. De remélem, ugyanolyan energikus leszek, mint most.