nlc.hu
Sztárok
Cserpes Laurát éveken át zaklatták, feldúltan mesél erről

Cserpes Laurát éveken át zaklatták, feldúltan mesél erről

Cserpes Laura sokági nem beszélt a szörnyű időszakról, de most elmesélte, mi történt.

Cserpes Laura először beszélt élete leghosszabbnak tűnő öt évéről – egyik rajongója közel akart kerülni hozzá, ám az énekesnő ezt nem szerette volna. A férfi kitartó volt, aztán ez átment zaklatásba, ami egészen fél évtizedig tartott. Cserpes Laura a Nyugi! Köztünk marad adásában beszélt először erről az időszakról.

A férfi folyamatosan üldözte őt és akkori párját. Először csak a koncerteken állt az első sorban, majd egyre több helyen találkozott vele „véletlenül”, végül pedig a házánál ácsorgott. „2013-ban, az első eurovíziós szereplésem után kezdődött el. Volt egy férfi, akitől nagyon kedves üzeneteket kaptam a közösségi médiában. Még volt is olyan, amire válaszoltam” – kezdte Laura. 

Fotó: Instagram

„Felbátorodott. Ha tudta, hogy nyilvános eseményen jelenek meg, odajött, de be is jelentette előtte nekem. Aztán már minden, Budapesthez közeli fellépésemen ott volt. Olyan is megesett, hogy feljött a színpadra, ahonnan a biztonságiaknak kellett levinni” – emlékezett vissza az énekesnő, aki aztán a tettek mezejére lépett. Megírta zaklatójának, hogy hagyja őt békén, majd letiltotta. A férfi újra és újra próbálkozik, de már nem olyan agresszív, mint korábban.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top