A Blikk úgy tudja, hogy Csukás István kórházban volt, és már másfél hete nem volt eszméleténél.
„Vizesedni kezdett a tüdeje, ezért került kórházba, de nagyon hitt benne, hogy felépül. Bízott az orvosokban. Most is hallom, ahogy mondta: »Igyekezni kéne ezzel a kórházzal, mert újabb meséket szeretnék írni.« Aztán, amikor pár nappal később megint ott ültem az ágya szélén, már nem tudtam vele beszélni. Miután a veséje felmondta a szolgálatot, elvesztette az eszméletét. Ez az állapot a halála pillanatáig tartott… Az orvosok elképzelhetőnek tartották, hogy magához tér, de elmondták, hogy az életminősége már nem lehet a régi. Most a végtelen szomorúság mellett picinyke könnyebbséget érzek, hogy a gondviselő megspórolta neki ezt a szenvedést” – mondta Húros Annamária díszlettervező.
„Nagyon meglepett és megrendített, hogy a Pistának már mennie kellett, de elhinni még nem tudom, hogy nincs többé velünk – mondta Bodrogi Gyula.– Számomra Pista örökre része marad annak a hangulatnak, ami körbelengte a Süsü, a sárkány televíziós produkcióját, az pedig pályafutásom egyik legkellemesebb tapasztalata, hogy ezt a mesefigurát a felnőttek legalább annyira szeretik, mint a gyerekek.”
(Nyitó kép: smagpix)