Keleti Andrea a Meglepetés címlapján pózol 15 éves fiával, aki egy az egyben úgy néz ki, mint a táncművész férje, Zoltán. A megdöbbentő külső hasonlóság mellett állítólag a személyiségük is hasonlít. „Tulajdonképpen nekem Zolival van szerencsém, ugyanis kaptam egy hihetetlenül jó természetű férjet, a gyermekeim pedig örökölték a természetét. Én vagyok a világon a legnagyobb mázlista” – jelentette ki Keleti Andrea a lap e heti számában.
A tévés azt is elárulta, fiával harmonikus kapcsolatuk van, kisebb vitáik vannak csak. „(…)Nem szerettem a szigorú anya szerepét. Máté lassan kész férfi, komolyan veszi a feladatait, mindezt az is bizonyítja, hogy sokat gyakorolt az írásbeli felvételire, ami jól sikerült, messze az átlag fölött teljesített” – meséli Keleti Andrea.
Máténak egyébként a bűvészkedés a hobbija, és bár eleinte nem mutatott lelkesedést szülei szakmája iránt, az utóbbi időben szívesen eljár táncolni. Nem úgy, mint a nővére, aki egyre kevesebbet jár le a táncterembe, egyéb elfoglaltságai miatt.