Játék közben törte el ikertestvére orrát Király Viktor – derült ki a Nyugi! Köztünk marad című műsorban. Az énekes elárulta azt is, hogy Ben kilenc évre rá megtorolta a dolgot – írja a Blikk.
„Kilenc- vagy tízévesek lehettünk, amikor a születésnapunkra konzoljátékot kaptunk. Egypetéjű ikreknek egyetlenegy távirányítót adni hatalmas hiba. Erőszakosabb voltam, én játszottam először, a tesóm meg piszkált, hogy ő szeretne jönni. Nem direkt volt, de hátracsaptam a könyökömmel, és eltörtem az orrát. Ben nagyon rafkós volt, mert nem rögtön adta vissza, várt két évet”– mondta a műsorban Viktor.
(via)
(Kiemelt kép: RTL Klub)