Sztárok

Furcsa elmélet látott napvilágot Zámbó Jimmy halálával kapcsolatban

Zámbó Jimmyről regény készült, a családja csak most tudta meg.

Zámbó Jimmy halála a mai napig sok kérdést vet fel, ám valószínűleg ezek sosem lesznek teljesen tisztázva. A zenész 2001-ben halt meg, azóta sok elmélet napvilágot látott. Mint a napokban kiderült, a Király halála után pár évvel készült egy regény, amely egy teljesen más síkra helyezi a halálát. A könyv Jimmy halála után két évvel játszódik, amikor is ő szellemként tér vissza – írja a Bors

 A kötetet a József Attila-díjas költő és egyetemi tanár, Zsávolya Zoltán jegyzi. A történet szerint gyilkosság áldozata lett Zámbó Jimmy, a haláláért pedig maga a sátán a felelős, aki az énekes egyik legnagyobb rajongója, Hulé Éva képében férkőzött közel hozzá.

„Pert indított ellenem, nehezményezte, hogy belé költözött a történetben a sátán. Később peren kívül akart megegyezni, de súlyosbodott a cukorbetegsége” – mondta a lapnak az író. A Bors kereste Jimmy családtagjait is, de egyikük sem tudott a könyv létezéséről.

Zámbó Jimmy 2001-ben vesztette életét (Fotó: Smagpix)

Zámbó Jimmy 2001-ben vesztette életét (Fotó: Smagpix)

Kapcsolódó cikkek: 

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése