Sztárok

Steven Spielberg lánya szerint szülei számítottak rá, hogy pornózni fog

Mikaela a The Sunnak azt mondta, senkinek sem kell sajnálnia a szüleit a munkája miatt.

„Szerintem egy kicsit még meg is könnyebbültek, mikor bejelentettem nekik, hogy pornószínésznő szeretnék lenni. Olyan volt, mintha mindig is számítottak volna rá, hogy ezt a pályát választom” – nyilatkozta az amerikai The Sunnak Mikaela Spielberg, a filmrendező, Steven Spielberg lánya.

A 24 éves Mikaela alig néhány hete mindenkit meglepett, mikor bejelentette, pornózni fog. Kivéve a szüleit, akik a fiatal nő elmondása szerint rezignáltan fogadták a hírt. „Mintha csak kezdettől fogva tudták volna, hogy egy olyan excentrikus és neurotikus személyiség, mint én, valami igazán extrém hivatást választ majd magának.”

A leendő felnőttfilmes azt is elárulta, egyáltalán nem sajnálja a szüleit. Sőt, véleménye szerint senkinek sem kellene így éreznie. „Ez szerencsére egy olyan élethelyzet, amiben nincsenek áldozatok, sőt, az igazat megvallva ez egy nagyon nagy dolog” – lelkendezett interjújában Mikaela.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése