A koronavírus-helyzet miatt önkéntes karanténba vonult Istenes Bence és Csobot Adél, akik a lehető legszükségesebb esetben hagyják csak el az otthonukat. A pár Németországban van, ahonnan Bence egy tőle szokatlanul komoly hangvételű üzenetben foglalta össze, miért van szükség most összefogásra és egyéni felelősségvállalásra.
„Minél kevésbé vesszük komolyan a helyzetet, annál hosszabb ideig fog tartani és annál többen fognak anyagilag belerokkanni” – hangzott el a videóban, és Istenes Bence azt is kifejtette, mennyi ismerőse van, akik még most is összejárnak másokkal, közben pedig a cégük jövőjéért aggódnak. Pedig ha mindenki betartja a szabályokat, sokkal nagyobb esély van ezen a nehéz időszakon túl, gyorsan a következő szakaszba lépni, ahol már elkezdődhet az újjáépítés.
Bencének sokan megköszönték, amiért kiállt és elmondta mindezt, és a közel négymilliónyi videóindítás is bizonyítja, hogy fontos volt ismert emberként felvállalnia a véleményét. Mivel Istenesék már 10 napja vannak önkéntes karanténban, most azt is megmutatta, hogyan alakították át a hétköznapokat. Többek között van egy lemosható táblájuk, amin vezetik a napirendet, nem járnak ki, legfeljebb boltba, de hogy ezek számát is csökkentsék, Adél például elkezdett otthon kenyeret sütni.
Istenes Bence és Csobot Adél megmutatták a németországi otthonukat, ahonnan bejelentkeztek:
Mások is megszólaltak a koronavírus kapcsán:
- Kulcsár Edina a koronavírus kapcsán mesélt a tervezett szüléséről is
- Schmuck Andor ezzel is segít enyhíteni az idősek magányát
- A karanténdal mindent elmond, amit az önkéntes karanténról érdemes tudni a koronavírus idején