Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva szerelme perzselő, szikrázó lángcsóva volt, amely beterített mindent, és amely az utókor szerencséjére nem maradt meg a kettejük által bezárt körön belül – írja a Diamonds Caféblog szerzője. A blogbejegyzésben Latinovitsnak egy 45 évvel ezelőtt, 1975 júliusában írott levele olvasható. Érdemes elolvasni, mert olyan, mint egy regény, egy novella.
Évának, Amerikába 1975. július
„Merre csavaroghatsz, drágám, és vajon gondolsz-e ránk, akik nagyon egyedül vagyunk, Bagóval egymásra utaltak, tehetetlen. Álmunk a géped maga után húzta, délutáni kék égen fehér csík.
Egyedül vagyok.
Akárhogy is történt és történik: Hozzád tartozom. Azt hiszem, ez el van végezve. Elvégeztetett.
Szemes a régi. Az emberek idegenek.
Nincs nyaralás. Az emlékek miatt, amik most befednek és ellepnek, a múlás miatt, amit percnyi pontossággal mérek fel és nyugtázok. Múlunk és nem mulatunk. Az idő múlatja kedvét rajtunk.
Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva
Nincs nyaralás Bagó miatt. Ebben a kis fekete testben egy ősi lélek lakhat, annyira követi az ember ritmusait, kedvét, mozdulatait. Nem vitorlázom nyugodtan, ha nem tudom, mi van vele. És tudom is: vár rám. Gondolataiban biztos megakad, merre lehetsz, de Te az utóbbi időben keveset látogattad őt. Engem szokott meg hétköznapnak, Te voltál az ünnep.”
A levél folytatása elolvasható a Diamonds Caféblog posztjában.
