Farkasházi Réka beosztotta az idejét: „Kiélvezem, hogy itthon lehetek a gyerekekkel”

Görgényi Gabriella | 2020. Április 02.
Már több, mint két hete tanulnak otthon a gyerekek, a családok pedig így egész nap együtt vannak. Farkasházi Réka ennek kapcsán mesélt az nlc-nek a mindennapjaikról.

Farkasházi Rékának háromgyerekes anyaként kell helytállnia a hétköznapokban, ami a színésznőnek általában nem okoz nehézséget.

„Unatkozni nem szoktam sohaMost is éppen mialatt beszélünk takarítom a gyerekek szobáját, szinte minden időm be van osztva. Egyébként nagyon élvezem az itthonlétet, könnyen alkalmazkodtam az új helyzethez. Tamara születése előtt költöztünk új házba, most pedig maximálisan ki tudjuk élvezni minden kis zugát.”

Réka minden este mesét olvas a közösségi oldalán (Fotó: Farkasházi Réka)

Réka próbál minél több elfoglaltságot találni a család többi tagjának is. Szerencsére a kertes házban könnyebben meg tudja oldani, hogy lekösse a gyerekeit.

Sokat vagyunk kint a kertben, hogy levegőn legyenek a gyerekek, ilyenkor labdáznak, és a kicsivel bújócskáznak, fogócskáznakJó, hogy most mindent együtt tudunk csinálni. Együtt reggelizünk, ebédelünk, vacsorázunk, ami régebben nem mindig sikerült. A délelőttjeink úgy telnek, hogy a két nagyobbik gyerek a szobájában tanul, a tizenhat éves nagyfiunk még többet, mint általában. Rengeteg a lecke és az önálló feladat. Szerencsére Beni jól veszi az akadályokat, úgy, ahogy Rebeka is, szépen haladnak mindketten. Miközben ők tanulnak, én főzök és a kétéves kislányommal, Tamarával foglalkozom.”

A színésznő szerencséjére a férje mindenben a segítségére van. Nemrégiben ünnepelték a huszonötödik évfordulójukat, akkor még kettesben ki tudtak mozdulni. 

„A férjem is sokat segít Tamara ellátásában, vagy éppen a főzésben. Saját kis kertet hozott létre, ahol nemsokára lesznek biozöldségeink. Spenótot, fokhagymát, répát, és sok más fontos zöldséget ültettünk, nemsokára mindenből lesz jó néhány. Nagyon sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, az immunerősítés fontos ezekben az időkben.”

De hogy ő maga hogyan vélekedik a kialakult helyzetről?

„Picit áldásként élem meg ezt a helyzetet, nincs előadás, nincs koncert, bár persze ijesztő is, de mégis megpróbálom a jó oldalát nézni a dolgoknak. Aggódom a szüleimért, és rossz, hogy most nem találkozunk hétvégenként, de ezt a helyzetet most el kell fogadjuk. Szerencsére sok öröm van az életünkben azáltal, hogy ennyit lehetünk mi öten együtt. Persze a munka sem áll meg, folyamatosan gondolkozunk új ötleteken, alkotunk a Tintanyúl zenekarral. Esténként elkezdtem meséket mondani a közösségi oldalamon. Minden este egy történet, most már egy dallal is fűszerezve. Ezen a héten Csukás István meséit olvasom fel, mert most lenne másodikán a születésnapja. Persze a mesélés a mi gyerekszobánkban sem maradhat el, Tamarának minden este elmondok egy szép történetet.”

Sztárok, akik szintén sok gyereket nevelnek: 

Exit mobile version