Sztárok

Emlékszel a Kapcsoltam kvízműsorra? Fogadjunk, ma is kifogna rajtad!

1979-ben indult hazánk első telefonálós vetélkedője, a Kapcsoltam. Te még emlékszel a retró kvízműsorra?

Idén 41 éves a Kapcsoltam című telefonos vetélkedő. A műsor Vitray Tamás vezetésével indult, de az első adások után Rózsa György került a helyére. A műsor népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy tíz éven keresztül szórakoztatta a nézőket.

„1980-ban kezdtem, aztán 10 éven át vezettem. Jó volt a fél országgal együtt játszani” – írta a közösségi oldalán nagy nosztalgiázások közepette a szerelmi életéről is nyíltan beszélő Rózsa György.

Később, 2001-ben a TV2 tett kísérletet a vetélkedő „másodvirágoztatására” Vitray Tamás vezetésével, de sajnos már nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket.

Hoztunk is egy szösszenetet a műsorból, így aki szerette, most felülhet a nosztalgiavonatra, akinek pedig még újdonság a retró műsor, közelebbről is megismerheti. 

Kapcsoltam: te hogy boldogulsz a feladvánnyal?

Te kapcsoltál a le le le le le t  feladványnál, ami egy szó? Tudtad a megfejtést?

Rózsa Györgyön nem fog az idő

A legendás műsor vezetője gyakran oszt meg közösségi oldalán fotókat életének ebből a korszakából, itt például Gálvölgyi Jánossal látható.

Az idén 73. születésnapját ünneplő Rózsa György gyakorlatilag semmit sem változott, maximum a haja lett egy picit fehérebb.

Nézzétek csak:

(Nyitó kép: Rózsa György/Instagram)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top