A Barátok közt színésznője akkor és most: Kardos Eszter kiskamaszként került a sorozatba

nlc | 2020. Április 11.
Kardos Eszter a Barátok köztnek köszönheti az országos ismertséget. Elnézve a régi képeket, szinte még gyerekként került a sorozatba.

2007-ben került a Barátok közt sorozatba Kardos Eszter, és egy hosszabb szünet után tavaly februárban tért vissza a sorozatba. A tanulmányai miatt döntött annak idején a távozás mellett, időközben édesanya lett.

„Hiába komoly munka a színészkedés, számomra mégis olyan, mintha a hobbim lenne” – mondta tavaly ilyen tájt Eszter, aki a Story magazinnak elárulta, hogy férjével már az elején elhatározták, laza szülők lesznek, és a kis Eriket mindenhova viszik magukkal. Érthető, ha Eszter kisfiát is megszerették már a színésznő rajongói, sok képen már ő a főszereplő.

Na nem a forgatásokon! Eszter szereti a munkáját, ez látszik azon is, milyen komolyan veszi. A Barátok közt mellett szinkronizál is, többek között őt választották ki a Szépség az Szörnyeteg című Disney-filmben Belle szerepére, és bár hatéves kora óta kölcsönzi a hangját karaktereknek, mégis minden alkalommal izgul, hogyan teljesít, és fontos, hogy büszke legyen a végeredményre. 

 A Szépség és a Szörnyeteg című film bemutatóján Kardos Eszter és párja, Rúben (Fotó: smagpictures.com)

Egy kicsit elmerengtünk, hogyan is nézett ki annak idején a színésznő, amikor bekerült a sorozatba és elsőre nehéz elhinni, hogy 13 év telt el régi és az új képek között.

Íme Kardos Eszter mosolygós kamaszként és most, felnőtt nőként: 

kardos eszter baratok kozt image1

Kardos Eszter a Barátok közt csapathoz 2007-ben csatlakozott (Fotó: Barátok közt)

kardos eszter baratok kozt image0

Kardos Eszter 15 éves volt, amikor először szerepelt a sorozatban (Fotó: Barátok közt)

kardos eszter

Kardos Eszter a Barátok közt óta ismert színésznő (Fotó: Kunos Attila)

kardos eszter szexi

Szívesen vesz részt a csapattal közösen mindenben, így a Barátok közt szakácskönyvben is szerepel Kardos Eszter (Fotó: Barátok közt)

Sorozatsztárok akkor és most: 

Exit mobile version