nlc.hu
Sztárok
A Barátok közt színésznője akkor és most: Kardos Eszter kiskamaszként került a sorozatba

A Barátok közt színésznője akkor és most: Kardos Eszter kiskamaszként került a sorozatba

Kardos Eszter a Barátok köztnek köszönheti az országos ismertséget. Elnézve a régi képeket, szinte még gyerekként került a sorozatba.

2007-ben került a Barátok közt sorozatba Kardos Eszter, és egy hosszabb szünet után tavaly februárban tért vissza a sorozatba. A tanulmányai miatt döntött annak idején a távozás mellett, időközben édesanya lett.

„Hiába komoly munka a színészkedés, számomra mégis olyan, mintha a hobbim lenne” – mondta tavaly ilyen tájt Eszter, aki a Story magazinnak elárulta, hogy férjével már az elején elhatározták, laza szülők lesznek, és a kis Eriket mindenhova viszik magukkal. Érthető, ha Eszter kisfiát is megszerették már a színésznő rajongói, sok képen már ő a főszereplő.

Na nem a forgatásokon! Eszter szereti a munkáját, ez látszik azon is, milyen komolyan veszi. A Barátok közt mellett szinkronizál is, többek között őt választották ki a Szépség az Szörnyeteg című Disney-filmben Belle szerepére, és bár hatéves kora óta kölcsönzi a hangját karaktereknek, mégis minden alkalommal izgul, hogyan teljesít, és fontos, hogy büszke legyen a végeredményre. 

 A Szépség és a Szörnyeteg című film bemutatóján Kardos Eszter és párja, Rúben (Fotó: smagpictures.com)

 A Szépség és a Szörnyeteg című film bemutatóján Kardos Eszter és párja, Rúben (Fotó: smagpictures.com)

Egy kicsit elmerengtünk, hogyan is nézett ki annak idején a színésznő, amikor bekerült a sorozatba és elsőre nehéz elhinni, hogy 13 év telt el régi és az új képek között.

Íme Kardos Eszter mosolygós kamaszként és most, felnőtt nőként: 

Megnézem
Összes kép (4)

Sorozatsztárok akkor és most: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top